Márton nap: Programok a Liszt központban és lampionos felvonulás a városban

Kézműves foglalkozások, óvodások műsora, zenés mesejáték és a hagyományos lampionos felvonulás is szerepel a programok között.

A Márton-napi rendezvény november 12-én, 15.00-tól várja ifjú látogatóit a Liszt központban. A kézműves foglalkozásokon tökfaragásra, lampionkészítésre, és további, a Márton naphoz kapcsolódó apró ajándékok barkácsolására is lesz lehetősége a gyerekeknek. 

16 órakor kezdődik a BonBon Matiné Ludas Matyi című zenés mesejátéka. A furfangos libapásztor történetét minden magyar gyerek ismeri, az előadás célja az, hogy zenei feldolgozásával is így legyen! A kifejezetten gyerekeknek alkotó szerzőpáros, Balogh Sándor és Lukácsházi Győző humoros feldolgozásában a budapesti szimfonikus zenekarok legkiválóbb művészei működnek közre. A műsor első felében a gyerekek Lukácsházi Győző vezetésével ismerkedhetnek meg a fuvolával, trombitával, klarinéttal, hegedűvel, nagybőgővel. Ezt követi a műsor koncert része, ahol a már megismert hangszereket az egyes szereplőkkel társítva, a gyerekek nem csak a szöveg mentén, de a zene nyelvén is követni tudják a történetet. Balogh Sándor kedves zenéje, a történet varázsa és a profi tolmácsolás a legkiválóbb lehetőséget nyújtja ahhoz, hogy valaki meghallja és megszeresse a klasszikus zene világát.

Az előadás után, 17.30-tól a Bánfalvi Óvoda műsora kezdődik a Petőfi teremben, 18.00-kor pedig kezdetét veszi a hagyományos lampionos felvonulás. A menet a Liszt központ elől indul, a felvonulók énekszóval haladnak a Tűztoronyig, ahol a résztvevők ünnepélyesen átadják a fényt a városnak.

A Márton napot a hagyományoktól eltérően egy különleges komolyzenei program zárja: a világjáró Budapesti Tomkins Énekegyüttes ellátogat Sopronba és ünnepi hangversenyt ad a Bencés templomban 19 órától. A koncertre a Márton napra szóló belépőjegyek is érvényesek.

További információ a www.prokultura.hu oldalon. 

Legnépszerűbb cikkek