A közlemény szerint egyre komolyabb kihívásokkal néz szembe az agrárium: az infláció, az energiaköltségek növekedése, a megfelelő munkaerő hiánya, a tavalyi aszály, valamint most a rendkívül enyhe téli időjárás okoz nehézséget a gazdáknak. Emellett a mezőgazdasági és élelmiszeripari mikro-, kis- és középvállalkozásainak várakozásait mutató K&H agrárindex 2021 második negyedéve óta csökken, 7 ponton áll az elmúlt évek 20 pont körüli átlagértékéhez képest. Rontja a kilátásokat az is, hogy a következő termelési ciklusra jelentősen megemelkednek a beszerzési árak, ezért az agrárium működőtőke-szükséglete intenzívebb - közölték. Demeter Zoltán, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben nem lehet halogatni a szükséges beruházásokat, ugyanis csak a modern, innovatív eszközökkel tudnak hatékonyabban, fenntarthatóbban és a fogyasztói igényekhez igazodva termelni a cégek. Ennek megvalósításában és alkalmazásában meghatározó szerepe van a fiatal, a fenntarthatóságra és innovációkra nyitott agrárszakembereknek.
A K&H 2015 óta díjazza és támogatja a hazai agrárképzésben részt vevő hallgatók tanulmányait, kutatásait. A 2022-es pályázat újdonsága, hogy a legeredményesebb hallgatókat jelölő intézmény is elismerésben részesült.
A mesterképzés kategóriában második helyezést ért el Kádár Tamás László, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karáról, konzulense dr. Frank Norbert egyetemi docens.