| 2021. november. 3. | 6 perc olvasás

Megannyi helyszínen újultak meg a közösségi terek a Lőverekben és Balfon

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a magyar kormány támogatásával fejlesztette a Sopron-Balf balneológiai és a Lőverek klimatikus gyógyhelyeket több mint 780 millió forint értékben. A fejlesztés révén a Lőverekben és Balfon is számos új közösségi tér, például játszóterek, fitneszparkok, valamint sétálóutak jöttek létre, illetve újultak meg a soproni családok legnagyobb örömére.

A fejlesztés célja az volt, hogy a soproni és balfi gyógyhelyek turisztikai vonzerejének megerősítésével olyan gyógyhelyturisztikai célpont jöjjön létre, mely minőségi egészségturisztikai, vendégbarát infrastruktúrát és szolgáltatásokat kínál, erősítve a helyi turisztikai, szállásadói és kereskedelmi vállalkozásokat. Az új közösségi terek emellett nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a soproniak minőségi keretek között, egészséges környezetben tölthessék szabadidejüket.

A projekt több eleme már korábban megvalósult, így a Lőverekben már új parkolók létesültek a Lővér krt. mentén, megújult a Várisi út és Lővér krt. csomópontja, valamint a Várisi út burkolata és az itt elhelyezkedő parkolók is, a balfi helyszínen pedig már elkészült az új járda a Fő utca mindkét oldalán. Az idei évben a Lőverek városrészben 6 helyszínen környezetrendezési feladatokat láttak el, valamint szabadidős és sportfejlesztéseket tartalmazó beruházások szépítik a környéket. 

A mintegy 12 hektáros területet érintő Lőverek turisztikai fejlesztési munkái nagyrészt a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén, erdőterületeken folynak, ezért a Környezetvédelmi Hatóság és a Nemzeti Park munkatársainak felügyeletével nagy körültekintéssel folytak a munkálatok, melyek szeptemberre befejeződtek.

A projekt keretében megvalósult fejlesztéseket Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek, az érintett településrészek önkormányzati képviselői, valamint Mágel Ágost, a Városfejlesztési Bizottság elnöke adták át. 

„Fontos, hogy olyan fejlesztések valósuljanak meg városszerte, melyek a családok életét teszik komfortosabbá. A Lőverek városrészben és a Balfon megvalósult fejlesztések kiváló lehetőséget nyújtanak a családoknak a kikapcsolódásra, a sportolásra és a szabadidő kellemes eltöltésére. Megszépültek az erdei sétautak, és az egykor Mókuserdőnek hívott erdőrész is új elemekkel bővült. Balfon is számtalan közösségi tér lett kialakítva és felújítva” - hangsúlyozta dr. Farkas Ciprián polgármester.


fotó: Magasi Dávid

fotó: Magasi Dávid

Barcza Attila Sopron és térsége országgyűlési képviselője kiemelte: A gyógyhelyfejlesztési és egészségturisztikai fejlesztés legfőbb célja, hogy a soproniak egészséges környezetben tudják eltölteni a szabadidejüket. Erre kiváló lehetőséget biztosít a Lőverek és Balf is, hiszen klimatikus gyógyhelyként rendkívül népszerűek az itt élő családok, valamint az ide látogató turisták körében.


fotó: Magasi Dávid

fotó: Magasi Dávid

A fejlesztés elemei: Ojtózi sétány és a Printz pihenőtől a Várisi útig haladó Panoráma sétaút felújítása, a Printz pihenő területén fitneszpark kialakítása, a Mókuserdőben játszótér és fitneszpark kialakítása, valamint a Zene pavilon és környékén szabadidős park kialakítása és a KRESZ parkban levő fitnesz eszközök fejlesztése az alábbi műszaki tartalommal:  

A fejlesztések közül elsőként az Ojtózi sétány környezetrendezési, felújítási munkái fejeződtek be. Ennek során megújításra került a fasor murvás fedő rétege, melynek stabilizálása új faszegélyekkel történt. A sétány camping felőli végén kialakított parkolóban esőbeálló pavilon került elhelyezésre.  


fotó: Griechisch Tamás

A Panoráma sétaút a már meglévő sétányok felújításával és összekapcsolásával jön létre, a Printz pihenőtől a Várisi úti buszfordulón keresztül az Ojtózi sétányban folytatódik. A 2,5 km hosszú sétány új szegélyek között, tömörített, murvás felületet kapott. Kihelyezésre kerültek padok, és esőbeálló pavilonok. A Várisi úti buszforduló és környéke új térkő és murvás burkolatot kapott, új növények telepítésére került sor.

A Printz-pihenő területén a fejlesztés során az emlékmű környezete, valamint a hozzá kapcsolódó alsó íves sétány nyomvonala került rendezésre. sövénytelepítés és gyepfelület felújítás történt meg. A Lővér körút közelében egy új fitneszpont és pihenőterült került kialakításra, amely számos további sportolási lehetőség egyik állomása lesz (idősbarát sétaút, kerékpárút).  


fotó: Griechisch Tamás

A Mókuserdő aktív szabadidőpark kialakítása során a fás, ligetes területen elhelyezésre kerültek sporteszközök és játékelemek a fiatalabb és az idősebb korosztályok igényeit is figyelembe véve, valamint kialakításra került egy ívókút is.  


fotó: Magasi Dávid

A Zenepavilon kulturális pikniktérré fejlesztése során egyrészt az erdős rész rendezése, az erdei utak felújítása, murvás felületképzése, másrészt szabadidős eszközök, berendezések telepítésére került sor. A Lővér körút, út menti szakaszán, a már meglévő fagylaltozó és vendéglátóhelyekkel szemben piknikpadok és piknik asztalok elhelyezése történt, a hozzá kialakított térköves területen. A piknikterület mellett helyet kapott egy kisebb sportterület, amelyhez ping-pong asztalok, és focipálya tartozik. A kikapcsolódásra fejlesztett területek mentén elhelyezésre kerülnek sakkasztalok, valamint fitnesz eszközök, amelyek az idősebb korosztálynak is nyújtanak mozgási lehetőséget.  


fotó: Griechisch Tamás

A KRESZ park esetében a már korábban kialakított fitnesz park további eszközökkel és burkolt felülettel bővült.

A fejlesztés részeként az erdei sétányok mentén új ismertető, tájékoztató táblák, padok, esőbeállók  épültek, valamint új tanösvényeket alakítottak kis. A tanösvényeket információs táblák színesítik és készült egy mobil applikáció is. A tanösvényeken a Tourinform irodával együttműködésben a projekt keretében ingyenes tematikus sétákon is részt lehet venni.


fotó: Griechisch Tamás

Balfi projektelemek:

Kisbalfi szabadidőpark: az Alsóbomb sor és Akácfa sor által határolt területen új szabadidőparkot alakítottak ki. A helyszínen új játszóeszközöket helyeztek el, mellette pedig egy új piknikterület létesült, esőbeállóval, piknik asztalokkal, kerékpártárolókkal.

Balfi interaktív látogatóközpont: megújult a József Attila Művelődési Központ külső környezete és egy a turizmust szolgáló új interaktív látogatóközpontot is kialakítanak a kor követelményeinek megfelelően, ahol a turisták és a helyiek megismerkedhetnek Balf és a Fertő-táj turisztikai kínálatával, kulturális gazdagságával. A Művelődési Ház udvarán összefüggő új egységes térburkolat, új térköves parkolók és szabadtéri eseményeket szolgáló közösségi terek létesültek. A rendezvényeket, helyi eseményeket szolgáló fedett terasz, kemence, bográcsállvány kialakítása történt meg és pihenőbútorokat helyeztek el.

Balfi ivókút szabadidőpark: a Fertő-táj jelentős számú kerékpáros turistát vonz, emiatt a turizmus fejlesztése érdekében a beruházás érinti a Balfi Ivókút környékét is, megőrizve a kút diszkrét jellegét. Az ivókút környékén új utcai bútorokat, padokat, asztalokat, kerékpártárolókat helyeztek el. A kút melletti területen az egészséget szolgáló új fitneszpark került kialakításra 6 db edző eszközzel.

Balfi buszforduló környezetrendezése: a fejlesztés részeként teljesen megújult a Balfi buszforduló középszigete. A környezetrendezés részeként új térkő burkolat, útszegélyezés valósult meg, új zebrákat festettek fel, megújultak a zöldfelületek és új utcabútorok díszítik a környezetet.

Balfi tematikus tanösvény: új tanösvény létesült, amely Balf kulturális értékeit, a balfi gyógyvizet és helyi borászatokat mutatja be. A tanösvény mentén információs táblák látnak el új ismeretekkel, és készült egy mobil applikáció is.
 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek