Megannyi különbség, egy hasonlóság: az önkéntesek világa

Egy sportos világesemény ma már elképzelhetetlen az önkéntesek nélkül, akik közösségi munkában segítik a szervezők mindennapos feladatait. Nincs ez másként a hazánkban rendezett 19. FINA „vizes” világbajnokságon sem, ahol összesen 900 ember könnyíti meg a sportolók, a rendezők és a szurkolók mindennapjait.

Ha a helyszínenkénti bontást vizsgáljuk, legtöbben természetesen a vb központi helyszínének számító Duna Arénában „dolgoznak”, szám szerint 380-an. A Margit-szigeten lévő Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában a vízilabda és a műúszás versenyeit 280-an segítik, a nyílvízi úszás helyszínén, a Lupa-tavon pedig 60-an tevékenykednek. 

A három vidéki nagyvárosban összesen 180 önkéntest foglalkoztatnak: Szeged 70, Debrecen 60, Sopron pedig 50 főt. 

A csapatkísérők is önkéntesek, úszásban 11, vízilabdában pedig 30 ez a létszám. 

Az önkéntesek toborzása nagyjából másfél hónapot ölelt fel, 2022. április 19-től június 3-ig tartott a jelentkezési időszak, ezután választották ki az embereket az illetékesek. Az alsó korhatár a betöltött 16. életév, 16 és 18 év közötti fiatalok pedig 270-en vannak az állományban. Természetesen az önkéntesség „kortalan”, ezt bizonyítja, hogy 20 nyugdíjas is van a segítők között. 

És hogy mennyire különböző területekről érkeznek a világbajnokságra az önkéntesek, azt az is bizonyítja, hogy eredeti szakmájukat tekintve van közöttük többek között biológus, térképész, mérnök, pszichológus, történész, jogász, rendőr, diplomata, orvos, idegenvezető és szakács is. 

Az egyik legfontosabb kritérium egy világeseményen természetesen az idegen nyelvek ismerete. A legtöbben angolul beszélnek, ám vannak, akik például kínaiul, arabul, japánul, vietnámiul, bosnyákul, dánul, norvégul, montenegróiul vagy éppen jelnyelven is megértetik magukat. 

F. Anna és H. Tibor nevét érdemes kiemelni, ők az angol mellett szerbül, horvátul, bosnyákul és montenegróiul is tudnak, N. Valentin pedig a magyar mellett oroszul, ukránul, angolul és németül is anyanyelvi szinten beszél. 

Az önkénteseket 22 koordinátor instruálja - az eddig eltelt időszakban már több mint 20 ezer e-mail-váltás történt az érintettek között. 

Az első világrekordról pedig a fentiek alapján kijelenthető, hogy már a vb kezdete előtt megszületett, hiszen az önkénteseknek köszönhetően ennyi ember ilyen rövid idő alatt még soha nem készült fel egy ilyen volumenű sporteseményre. 

Legnépszerűbb cikkek