A rendezvényen ünnepi gondolatokat mondott Dr. Kovácsné Bircher Erzsébet, a város Sopron Kultúrájáért díjjal kitüntetett polgára, aki a kultúra jelentéséről, a műveltség fontosságáról beszélt. Kiemelte, hogy a kultúra ismerete az adott normák ismerete is egyben, amely egy közösség összetartását is jelenti. A kultúra nem csak az irodalom és a zene ismeretét jelenti hanem a mindennapjaink összessége is egyben.
Az ünnepségen közreműködtek a Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium diákjai, akik irodalmi műsorral és zenés betétekkel színesítették a programot.
Az ünnepséget Kölcsey Ferenc szobránál a koszorúzás és a virágok elhelyezése zárta, ahol Dr. Fodor Tamás polgármester a város és az önkormányzat nevében helyezte el a tisztelet koszorúját, majd az intézmények vezetői, képviselői és a város polgárai helyezték el virágaikat.
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
A Magyar Kultúra Napja alkalmából pénteken 18.00 órakor a Soproni Egyetem Erzsébet utcai épületében a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Soproni Csoportja, a Luther Szövetség Soproni Csoportja és a Soproni Kálvin Kör szervezésében is ünnepséget valamint előadás tartottak. Az eseményen részt vett Dr. Fodor Tamás polgármester.
A rendezvényen Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke tartott előadást. A programon fellépett a Fidelissima Vegyeskar, vezényelt Szilágyi Miklós karnagy, verset mondott Ács Tamás, a Soproni Petőfi Színház művésze.
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F27%2Fe3%2F11__4tu.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcc%2F45%2F4_s_e5.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fee%2F3a%2F5_yc43.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd1%2Fe7%2F6_ps8p.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fec%2Fda%2F7_qak9.jpg)