| 2017. május. 28. | 5 perc olvasás

Megemlékezést tartottak a Magyar Hősök Emlékünnepén Sopronbánfalván

Megemlékezést tartottak a sopronbánfalvi Hősi temetőben a Magyar Hősök Emlékünnepén, május utolsó vasárnapján. Az eseményen a „Halhatatlanok: Limanova – a magyar győzelem 1914” című dokumentumfilm rendezője, Bárány Krisztián mondott beszédet. A filmet az ünnepségsorozat részeként le is vetítették az érdeklődőknek Sopronban.

A megemlékezést Sopron Önkormányzata, a Bánfalváért Baráti Kör Egyesület és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Soproni csoportja szervezte meg. Az eseményen Bárány Krisztián, a Halhatatlanok: Limanova – a magyar győzelem 1914 című dokumentumfilm rendezője mondott ünnepi beszédet. 

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták a hazáért. Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Ebben mondták ki először, hogy a hősi halottak kegyeletteljes tiszteletét a megfelelő módon kell kifejezni. 

Az I. világháborús emlékműnél koszorút helyezett el Dr. Fodor Tamás polgármester. A megemlékezésen önkormányzati képviselők, oktatási intézmények és hagyományőrző szervezetek vezetői, képviselői is fejet hajtottak a hősök emléke előtt. Az esemény zárásaként a sírkertben található emlékművek mindegyikét megkoszorúzták a résztvevők. 


sopronmedia.hu

Bárány Krisztián dokumentumfilm rendező köszöntője: 

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Városvezetőség! Kedves Emlékezők!

 

Köszönöm szépen a megtisztelő felkérést! Dokumentumfilmjeimben minden igyekezetemmel, hitemmel azon vagyok, hogy múltunk hőseinek méltó emléket állíthassak. Az utóbbi években nagyobb mélységben volt szerencsém megismerni a soproni Nádasdy huszárok hőstettét, ekkor akadtam rá a következő rövid, de nem mindennapi levélre, melyet most a Hősök Napján szeretnék megosztani Önökkel. Idézet.

 

 

Mielőtt kezdem levelemet írni, először is a jó Istent fogom megdicsérni. Dicsértessék

az Úrjézus Máriával mindörökké. Ámen.

Kedves férjem tudatlak, hogy egészséges vagyok, Melyet Neked is kívánok a jó

Istentől. Kedves egy férjem arra kérlek, hogy ha tudod, hát írjál nekünk, nem tudok

megnyugodni kedves férjem, a többiek gyakrabban írnak, mint te, kedves egy férjem

így elfelejtkeztél te rólam? Kedves egy párom messze világba, még egyszer szólok hozzád már én neked 11 levelet írtam te meg azt írtad kedves férjem, hogy nem merek neked írni, pedig én mindig

írok. Ha csak egy kezem volna akkor is írnék neked - kedves egy férjem - nem tudom

merre jársz, még egyszer tisztellek a Boldogságos Szűz Máriával meg a jóságos Istenkéjével

tiszteljük mindnyájan, erőt egészséget kívánok neked. Zsuzsi.

 

Az aggódó asszony, Zsuzsi, ahogy nevét olvashatjuk a Pesti Napló 1914 karácsonyi vezércikkében,  egy Nádasdy huszár felesége volt. Levelét valamikor 1914 novemberében vetette papírra. Férje ugyan sosem válaszolt, nem válaszolhatott többé kedvesének, de írását szíve felett hordozta élete végéig, egészen a limanowai ütközetig, mikor is december 11-én hősi halált halt, nem sokkal Muhr Ottmár ezredes után. E soproni huszár Lázár Miklósnak köszönhetően T. Józsefként vonult be a sajtótörténetbe, aki a Pesti Napló haditudósítójaként – Molnár Ferenchez hasonlóan – egy nappal a győzelem után bejárta a galíciai csatateret. Levelek százait forgathatta a szél ekkor. Zsuzsié egy volt közülük, melyet Lázár Miklós felvett a csatamezőről, s úgy gondolom szívébe zárt.  E sorok egyszerre szólnak a hitről, a reményről, de a magányról és a mulandóról is. Nem mindennapi gondolatok, melyek ezer s ezer levélben ismétlődtek.

 

T. József a háborús helyzet, a kimerültség, a féltés, babona vagy a hazatérés kételye miatt nem írt, nem mert válaszolni kedvesének? Mi zajlott le azokban az időkben a Nádasdy-huszárokban?

A soproni alispán fiában, Hajas Dezsőben – mikor várandós feleségétől búcsúzott – vajon felmerült-e a gondolat,  hogy sosem tér majd haza? Hogy élte meg Muhr Ottmár ezredes a döntés pillanatát, mikor megindult felfelé a limanowai dombon? 

 

A dicsőség, a hazaszeretet, a szeretteink védelmezése, vagy a hadba szólító parancs szólította őket a frontra? Hol keressük a választ ma?           … E hősi temető, s a hely szelleme mit sugall ma nekünk? Ismerjük-e őseink tetteit, emlékezünk-e méltón nagyapáink, dédapáink cselekedeteire? Beszélünk-e róluk, emlékezünk-e rájuk a mindennapokban? Ahogy a Nádasdy-huszárok első világháborús hőstettéről szóló dokumentumfilmünkben az egyik soproni közhuszár fia, Ujhegyi János mondja, „egy katonai győzelem mindig megmarad, akármikor volt. Még az 500 évvel ezelőtti is, akármelyik, mind a magyarok hazaszeretetét dicsőíti!” A hősi cselekedet - legyen az a messzi Galíciában, vagy éppen Sopron határában – valójában értünk is történt, nekünk is szól. Talán a Hősök Napjának ez lehet ma a legfontosabb üzenete!

 

Számos tudósítás és archív fénykép őrizte meg, ahogy a halál tornácán a limanowai csata túlélői, a megmaradtak imádkoznak, egymás kezét fogva sírnak, de voltak, akik énekeltek, nevettek, nótáztak. A túlélők erőt merítettek, mert nem tudhatták mit hoz a holnap. Így keresték a fogódzót az élethez, a boldogsághoz, de a halál nyelvét is értették. 1914 augusztusa és decembere között az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéből csak a keleti hadszíntéren több, mint százezren vesztették életüket a harcok során. Ne csodálkozzunk, hogy száz esztendővel ezelőtt  dédszüleink generációja mozgalmat indított, mely végül életre hívta a Hősök Napját.

 

Tisztelt Emlékezők!

 

Néhány héttel ezelőtt egy 103 esztendős katonatiszttel forgattam interjút, aki páncélosként harcolt a Don-kanyarban. Nemcsak visszavonult! Heteken hónapokon át szembe szállt, szembe mert nézni a szovjet túlerővel. Miközben mesélte történeteit, a szobájában megállt az idő, ő maga megfiatalodott. A képek sorra peregtek, marcona tekintete tükrözte egykori bátorságát, elhivatottságát. Vele együtt győztesnek éreztem magamat.

Sajnos mi magyarok túl sokat beszélünk a vereségeinkről, mondják, hogy a kommunista rendszer nevelte ezt belénk - holott a győzelmeink nélkül ma nem lennénk ott ahol! Beszéljünk mindkettőről, beszéljünk a győzelmeinkről is! Ne csak ma, ne csak itt, ne csak a regényekben, filmekben, hanem a tankönyvekben is! Valójában történeteivel erre ébresztett rá az egykori páncélos tiszt. Szavait örökre megőrzöm: „Magyarország földje szent föld! Szent föld kell legyen! Ez nem lehet vitás!” - Már ha csupán ezt az egy gondolatot vinném magammal tőle, akkor is úgy érezném, hogy sokkal gazdagodtam azon a délutánon.

 

Mi vagyunk az utolsó generáció, akik a huszadik századi történelmünk legdrámaibb időszakairól megkérdezhetjük a szemtanúkat, a hőseinket. Éljünk ezzel a keggyel! Ki szóban, ki diktafonnal vagy kamerával kezében, de tegye meg! Számomra az a közel kétszáz órányi felvétel, amit elkészíthettem, egy életrevaló ajándék. S különösen az, hogy napjainkban személyesen megismerhettem a szülői házban, vagy éppen egy idősek otthonában e tiszteletreméltó urakat. Volt, ki éppen szőlőt metszett, gyékényseprűt készített, verset írt, autót vezetett, fára mászott, gyóntatott, mikor felkerestem. Volt, ki közülük szomorú képet festett a fiatalságról. Részletesen megismerve tetteiket, példáikat jöttem rá, hogy ők a csatamezőn végig értünk hajtották végre a parancsot, küzdöttek, ha kellett fegyvert fogtak, temettek és feltámadtak, onnan is hazagondoltak, ránk gondoltak. Joggal foglalkoztatja őket a jövő. Áldozatot vállaltak! A mi kötelességünk, hogy történeteikből okulva, tetteikhez méltón szolgáljuk közösségünket, a Hazánkat! 

 

Bárány Krisztián

dokumentumfilm rendező

 


sopronmedia.hu

sopronmedia.hu

sopronmedia.hu

sopronmedia.hu

sopronmedia.hu

sopronmedia.hu

Legnépszerűbb cikkek