| 2017. szeptember. 8. | 1 perc olvasás

Megemlékezést tartottak a Soproni Egyetemen

Az ünnepi esemény a Botanikus-kertben felállított „Őrtüzek!” emlékműnél került megrendezésre, amely emléket állít az Ágfalva alatt elesett főiskolás felkelőknek Machatsek Gyulának, Szechányi Elemérnek és a később elhunyt Domsitz Ferencnek.

Az 1921. szeptember nyolcadikán véget érő véres ütközet - a második ágfalvi csata eseményei - az 1921. évi népszavazáshoz vezettek, amely a Trianoni békediktátum ellenére döntötte el Sopron sorsát, amelynek eredményeképpen az megmaradhatott magyarnak.

Az ütközet során Machatsek Gyula erdőmérnök-hallgató és Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató a vérét adta azért, hogy Sopron magyar föld legyen továbbra is, akiknek emlékét az egyetem Botanikus kertjében az 1932. május 5-én emelt obeliszk is őrzi és ahol az idei esztendőben is megemlékeztek hősies helytállásukról. A megemlékezés és a tisztelet a két hősnek és egyben annak a maroknyi, javarészt főiskolásokból álló felkelőcsapat hősies tettének szól, amely hazaszeretetből, áldozatkészségből adott példát.

A felkelők életük árán is készek voltak a haza földjét megvédeni. 1921. szeptember 7-én az osztrák megszálló erők terve az volt, hogy csatlakozásra bírják Sopront. El akarták foglalni a kutakat, hogy így kényszerítsék a várost megadásra. Ágfalván mintegy 450 osztrák csendőr állomásozott, várva a támadási parancsot. A magyar felkelők azonban megelőzték az osztrákokat. A többségében főiskolás, irreguláris erők a 48-as laktanyában gyülekeztek. A selmecbányai akadémistákhoz szombathelyi vasutasok, és népfelkelők is csatlakoztak. A felkelők három hősi halottat vesztettek: Machatsek Gyula erdőmérnök-hallgató tartalékos hadapródőrmestert, Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató tartalékos alhadnagyot és Pehm Ferenc önkéntest, pénzügyi tisztviselőt. 

A 2017.09.07-én tartott ünnepségen az emlékezés és tisztelet ünnepi gondolatait osztotta meg Dr. Ifj. Sarkady Sándor történész, a Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltárának főigazgatója a résztvevőkekkel, amely eseményen közreműködtek a Soproni Egyetem hallgatói is. 

A megemlékezést a tisztelet koszorúinak elhelyezése és főhajtás zárta, amely során Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében Dr. Farkas Ciprián önkormányzati képviselő, városi tanácsnok és Mágel Ágost önkormányzati képviselő róta le tiszteletét a hősők emléke előtt. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek