| 2021. július. 4. | 2 perc olvasás

Megemlékeztek az 1944-ben deportált soproni zsidóságról

Megemlékeztek a 77 évvel ezelőtt deportált soproni zsidóságról vasárnap a Soproni Zsidó Hitközség szervezésében a soproni zsidó temetőben. Büchler András, a Soproni Zsidó Hitközség elnöke úgy fogalmazott: a 77 évvel ezelőtt történteknek az üzenete az, hogy nem engedhetünk utat a gyűlöletnek, felelős magyar állampolgárként meg kell tennünk mindent, hogy a gyűlölködést és a kirekesztést megszüntessük. A város részéről Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, valamint dr. Farkas Ciprián polgármester mondott emlékbeszédet.

 „Több mint kétezer főre emlékezünk ma, akiket a múltban elhurcoltak, majd meggyilkoltak Auschwitzban" – így kezdte a megemlékezést Büchler András, a Soproni Zsidó Hitközség elnöke. „Nagyon fontos számunkra, hogy megemlékezzünk halottainkról, és a saját történelmünkről időről időre. Minden nyáron igyekszünk nagy kutatómunkával összeszedni az összes elhurcolt társunk nevét, de jó pár még mindig hiányzik. Az idei megemlékezés azért is fontos, mert az elmúlt másfél év pandémiás helyzete nem kedvezett semmilyen vallási közösségnek. Viszont ebben az időszakban rengeteget tudtunk foglalkozni a temetőnkkel, és több mint 300 sírt állítottunk helyre. A sírok melletti környezetet is jelentősen megtisztítottuk, méltán tisztelegve az elhunytak előtt.”


fotó: Griechisch Tamás

Emlékbeszédet mondott Barcza Attila is. Sopron és térsége országgyűlési képviselője hangsúlyozta, mindig fontos emlékeznünk és emlékeztetnünk a mindenkori soproniakat arra, hogy a városból 1944-ben csaknem kétezer magyar zsidó honfitársunkat deportálták Auschwitzba. „77 évvel ezelőtt, június 29-én reggel történt az, hogy a soproni zsidóságot az utcára terelték, majd marhavagonokban Auschwitzba szállították, ami egyet jelentet a halállal. Úgy kell emlékeznünk az áldozatokra, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy az antiszemitizmus legkisebb megjelenését azonnal zéró toleranciával kezeljük, hogy soha többé ne történhessen ilyen sem Sopronban, sem Magyarországon, sem sehol a világon. Büszke vagyok arra, hogy a soproni zsidó közösség egyre aktívabban tudja a hagyományait megélni, és összetartóak az emberek.


fotó: Griechisch Tamás

 A megemlékezésen emlékbeszédet mondott Radnóti Zoltán főrabbi és dr. Farkas Ciprián is.  


fotó: Griechisch Tamás

Sopron polgármestere emlékbeszédében kiemelte, a soproni zsidó hagyományok, a zsidó kulturális szál a város történetében mindig is markánsan jelen volt. „A népszavazás centenáriumi évében kifejezetten fontos a visszaemlékezés a múltunkra, nemcsak szavakban, de tettekben is. Ez a gondolat jelent meg, amikor Tárkányi Sándort a város közgyűlése kitüntette, mégpedig azért a munkáért, amit a soproni zsidó emlékek, kulturális gyökerek feltárása kapcsán végzett. A soproni zsidó közösség erősödik, gyarapodik, és megéli a kultúráját és vallását, amiben a Soproni Zsidó Hitközségnek nagy szerepe van, köszönet illeti munkájukat. A városvezetés a közösség mellett áll, és mindent megtesz azért, hogy Sopronban soha többet ne fordulhasson elő hasonló sem ahhoz, ami 77 évvel ezelőtt - tette hozzá dr. Farkas Ciprián.


fotó: Griechisch Tamás

A megemlékezés után Büchler András, a Soproni Zsidó Hitközség elnöke és dr. Farkas Ciprián polgármester egy emléktáblát leplezett le, ami azoknak mond köszönetet, akik a soproni zsidó temető helyreállításában részt vettek.


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek