A kerékpárutat sajtótájékoztató keretében adták át a bicikliseknek. Az eseményen Dr. Fodor Tamás polgármester elmondta: a Lőverek városunk egyik kiemelt turisztikai célpontja, ezért kiemelten fontos, hogy a városrész fejlődjön. A beruházás eredményeképp a biciklisek az Ady Endre utca - Deákkúti út kereszteződésétől, a Lőver körúton keresztül, a Mikoviny - Bajcsy Zsilinszky utcákon át haladva juthatnak vissza a Béke útra. Így létrejött a kapcsolat a Lőver körút és a Kőszegi út között.
Fotó: Griechisch Tamás
Dr. Farkas Ciprián, városi tanácsnok, a körzet önkormányzati képviselője elmondta: a Lőverek olyan időszakon megy keresztül, amikor olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyek évtizedek óta várattak magukra.
Fotó: Griechisch Tamás
Mágel Ágost, a Városfejlesztési Bizottság elnöke az eseményen hangsúlyozta: ezen a szakaszon nagy az autósforgalom, és a Lőver körút - Egeredi út csomópontjának felújításával biztonságosabb lett mind az autós, kerékpáros és gyalogos közlekedés ezen a szakaszon.
Fotó: Griechisch Tamás
A kétirányú és elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút hossza 3095 méter, míg a nyitott kerékpárság és kerékpáros nyom hossza 2476 méter. A beruházás költsége 276 millió forint volt - a fejlesztés állami forrásból valósult meg.
A Lőver körúton további kormányzati forrásból 40 új parkolóhelyet alakítanak ki, és megújul a Lőver körút - Várisi út csomópontja is, illetve új burkolatot kap a Várisi út is. Ezen a szakaszon a buszmegálló mellett 56 parkoló burkolatát újítják meg. A beruházásokhoz szükséges közbeszerzési eljárást megindították - ha ez sikerek, a nyár folyamán a fejlesztések megvalósulhatnak.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Faa%2F12%2Flover-kerekparut-07-13-tom-1170_8ge3.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fef%2F48%2Flover-kerekparut-07-13-tom-1114_lqvk.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4d%2Fdf%2Flover-kerekparut-07-13-tom-1126_nobk.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffa%2F55%2Flover-kerekparut-07-13-tom-1132_kzvp.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fff%2F19%2Flover-kerekparut-07-13-tom-1138_cihn.jpg)