A különleges jármű, vagyis a szekér már az érkezéskor közös feladatot jelentett a hallgatók számára. Az elsőévesek a bAlekHét során egymást is jobban megismerhetik, miközben bepillantást nyernek a Soproni Egyetem hagyományaiba.
– mondta Hruby Márton, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar szervezője.
Az érkezést követően a gólyák számára már az első napon is több közös programot szerveztek. Este ismerkedés, valamint egy túra vár rájuk a botanikus kertben, ahol különböző állomásokon keresztül ismerkedhetnek meg egymással és új környezetükkel. A következő napokban városnézés, múzeumlátogatások és további közösségi programok is szerepelnek a bAlekhét eseményei között.
A programsorozat egyik legfontosabb célja, hogy az új hallgatók minél hamarabb megismerjék egymást, az egyetemet és Sopront.
– fogalmazott Szebellédi Márton, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar szervezője.
A bAlekHét során az elsőévesek tanáraikkal is találkozhatnak, megismerhetik a campus életét és az egyetemi hagyományokat. A szervezők tapasztalatai szerint a hagyományos programok évről évre nagy népszerűségnek örvendenek a frissen felvett hallgatók körében.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2026.08%2520augusztus%2F08.30.%2FLBP-2006.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fb0%2F31%2Flbp-1966.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F7d%2F11%2Flbp-1968.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Ff9%2F50%2Flbp-1974.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fcd%2F3b%2Flbp-1979.jpg)