A rendezvényen Tóth Éva önkormányzati képviselő, a Jereván Településrészi Önkormányzat elnöke is köszöntötte a búcsúzó igazgatót.
Beszédében így fogalmazott:
„Egy egész emberöltőt jelent a pedagógusi pályán eltöltött 35 év, és igazgatóként eltöltött 31 év, ami azt jelenti, hogy mindaz az érték, emberség, tisztelet, becsület és tudás, amit Forrás Béla átadott újabb és újabb generációknak, ma a közösség életébe beépült, és értékként gyarapítja jelenünket.
Köszönet illeti az igazgató urat, hogy nemcsak az örömteli időkben, de a küzdelmesebb időszakokban is töretlen elkötelezettséggel és felelősséggel igazi lackneri szellemiséggel szolgálta a közösséget, az iskola, a településrész, a város közösségét.
Három évtizednél hosszabb idő szolgálatát hitelesíti mindaz az eredmény, amit az iskola valamikori tanulói mind és a maiak is elértek, de legfőbbképpen tanítványainak szeretete és megbecsülése. Isten éltesse egészségben, erőben az elkövetkező éveiben!”
Forrás Béla búcsújában hangsúlyozta: az évek során nemcsak tantárgyakat, hanem emberi értékeket is próbált átadni tanítványainak.
„Nagyon-nagyon sok mindent tanítottunk. Én is tanítottam, nem csak a biológiát. Tanítottam azt is, hogy milyen legyen a felnőttkorotok. Milyen emberek legyetek. Ugye két dolog mindig-mindig elmondható: hazugság soha, és hidakat soha ne égess föl! Legyetek boldogok, jó emberek, szeressétek egymást!”