| 2021. február. 3. | 2 perc olvasás

Meghirdették 2021-re az önkéntesség magyarországi évét

Meghirdették 2021-re az önkéntesség magyarországi évét, az eseménysorozatba a kormányzati, a civil és a vállalati szféra szereplőit is bevonják.

Rácz Zsófia fiatalokért felelős - a családokért felelős tárca nélküli minisztert segítő - helyettes államtitkár a tematikus év egyik legfontosabb céljának nevezte egy új nemzeti önkéntesstratégia kidolgozását a 2021 és 2030 közötti időszakra. A stratégia céljai az önkéntesség kultúrájának további népszerűsítése, az önkéntesek arányának növelése a felnőtteknél és a fiataloknál, a vállalati önkéntesség ösztönzése, illetve az önkéntesség és a fenntartható fejlődés "még intenzívebb" összekapcsolása - sorolta.

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: az önkéntesség érték, hiszen ez az egyetlen tevékenység, amelynél "az által leszünk többek, hogy másoknak adunk". Közlése szerint 2010 óta folyamatosan nő az önkéntesek száma Magyarországon, a koronavírus-járvány idején pedig az önkéntesség szerepe még inkább felértékelődött.

Az idei magyarországi program előzményeire is utalva felidézte, hogy 2001-ben rendezték meg az önkéntesek nemzetközi évét, 2011-ben pedig az önkéntesség európai évét. A helyettes államtitkár a példamutatás szerepét hangsúlyozva fontosnak nevezte, hogy a fiatalok is kivegyék a részüket az önkéntes tevékenységekből, mivel ezeknek a generációk közötti együttműködésben is jelentős szerepük van.

F. Tóth András, a tematikus évet koordináló Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) ügyvezető igazgatója ismertette: a magyarországi felnőtt lakosság mintegy 30 százaléka vesz részt ilyen tevékenységekben, és egyre többen szeretnének bekapcsolódni azokba. "Önkéntesnek lenni ma menő" - mondta. Az idei eseménysorozat céljának nevezte az önkéntes programok minőségfejlesztését, köztük a képzési rendszerek kidolgozását, a koordinátorok magas szintű felkészülését, a támogatási rendszerek, jogszabályok szükséges módosítását.

Bálega János, a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület stratégiai vezetője arról beszélt, hogy az idei eseménysorozat kulcsszavai a minőségfejlesztés, a bevonás, a figyelemfelhívás és az innováció. A tematikus év lebonyolításában részt vevő regionális koordinátorok feladata lesz, hogy figyeljenek ezekre. Beszámolt arról is, hogy a Kaptár Országos Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. Nyugat-Magyarországon három régióban, a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület pedig három kelet-magyarországi régióban lát el koordinátori szerepkört, a fővárosban és Pest megyében pedig az Önkéntes Központ Alapítványhoz lehet fordulni segítségért. Az év folyamán négy önkéntességi hetet tartanak: április 19-től a környezetvédelem és fenntarthatóság, június 7-től a szociális ellátás, augusztus 23-tól a gyermek, család, ifjúság, végül október 1-jétől idősügyi témakörben. 

Vad Lilla, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány önkéntes programjainak vezetője az év további programjairól szólva elmondta: március 4-én tartják az eseménysorozat nyitóünnepségét Székesfehérváron, itt online szakmai rendezvények, előadások és beszélgetések is lesznek. Szólt arról is, hogy 52 héten keresztül mutatnak be egy-egy aktív, példaértékű önkéntest az ország különböző területeiről. A hét önkéntese címre folyamatosan várják a jelöléseket az [email protected] e-mail címre. Hozzátette: ősszel szakmai konferenciát rendeznek a nemzetközi jó gyakorlatokról, december 5-én pedig Debrecenben tartják az önkéntes év záróünnepségét. Az eseménysorozat nagykövete Miklósa Erika operaénekes és Gundel Takács Gábor sportriporter, kommentátor.

 

Borítókép: illusztrácoó, forrás: Sopron Média archív

Legnépszerűbb cikkek