| 2021. augusztus. 2. | 1 perc olvasás

Megkezdődik a tankönyvek kiszállítása az iskolákba

Hétfőn megkezdődik az ingyenes tankönyvek kiszállítása az iskolákba; a kormány a kiadványok ingyenességével 13 milliárd forintnyi kiadást vesz le a magyar családok válláról - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a Pest megyei Üllőn.

Az állam 2020 óta átvállalja az 1-12. osztályba járó valamennyi nappali tagozatos diák tankönyvének árát, ez a költségvetésben több mint 13 milliárd forintos tételt jelent. Mindez a családoktól átvállalt költség, amely így természetbeni juttatás - tette hozzá Rétvári Bence.
Az államtitkár megköszönte a Kello segítségét a járvány elleni védekezésben, hangsúlyozva, a szervezet közreműködésére is szükség volt ahhoz, hogy időben eljussanak a lázmérők, fertőtlenítőszerek és más szükséges felszerelések az iskolákba.
Nagy biztonságot jelentett, hogy van egy állami ellátó hálózat, amely szükség esetén nemcsak a tankönyvek kiszállítását intézi, hanem segít a járvány elleni védekezésben is - mondta Rétvári Bence.
Tőczik Zsolt, a Kello ügyvezetője arról beszélt, hogy naponta megközelítőleg 500 iskola jut hozzá a tankönyvekhez, amelyeket augusztus 31-éig szállítanak ki az iskolákba. Hozzátette, hogy a 13,3 millió tankönyv 84 százaléka állami kiadvány.
A könyvek csomagolásához és a szállítások előkészítéséhez - a Kello munkatársain kívül - 500 diákmunkás közreműködésére volt szükség - fűzte hozzá.

Címkék: tankönyv

Legnépszerűbb cikkek