A rendezvény célja, hogy méltó módon mutassa be a Soproni borvidék gazdag tradícióit, valamint a helyi borászok szakmai elhivatottságát.
A megnyitón dr. Farkas Ciprián, Sopron MJV polgármestere kiemelte:
A városvezető köszönetét fejezte ki a borászoknak, valamint hangsúlyozta a tradíció fontosságát.
– fogalmazott a polgármester.
A Soproni Borvidék Hegyközségének elnöke Molnár Ákos is köszöntötte a borünnep résztvevőit, valamint kihangsúlyozta:
Minden évben ilyenkor hirdetik ki a Sopron Város Bora borverseny eredményeit, az idei évben az alábbi borászatokat díjazták:
- Sopron város rozébora: Heiner Pincészet 2025 Kékfrankos rozéja lett
- Sopron város fehérbora: Winelife Borászat 2025 Zenitje
- Sopron város vörösbora: Iváncsics Pince 2020 Merlot
A Soproni Borünnep három napja alatt a látogatók valódi kulturális és zenei kavalkád részesei lehetnek, ahol a legkisebbektől a könnyűzene kedvelőiig mindenki megtalálja a számítását.
A fesztivál pénteki nyitónapján Sopron Város Fúvószenekarának dallamai és a látványos borlovagrendi felvonulás alapozták meg a hangulatot, amit este a Deniz & Orsovai Reni formáció élő zenekaros, hip-hop és pop fúziója egészít majd ki, valamint a Yahamo Brass Band energikus rezes funk-ritmusaival és a Delta zenekar koncertjével zárul majd az első nap.
Szombaton a családoké és a különlegességeké a főszerep: a Fő téren a Paprika Jancsi Bábszínház, az Óriásbuborék Show és a Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncert szórakoztatja a kicsiket, miközben a sportrajongók Berkesi Judit és Hajdú B. István exkluzív BL-döntő pódiumbeszélgetésén hangolódhatnak majd a mérkőzésre. Az esti órákban a Kisvárkerületi színpadon a Honeybeast formációt hallhatjuk majd, ezt követően Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar repíti időutazásra a közönséget a '60-as és '70-es évek rock and roll világába.
A pünkösdvasárnapi zárónapon Kovácsovics Fruzsina interaktív gyermekműsora és a Száműzött Óriások gólyalábas utcaszínháza mellett a szakmaiság is teret kap a „Bortörténetek mindenáron” pódiumbeszélgetésen, ahol Lukács Szabolcs sommelier bajnok és Sövegjártó Áron színművész, valamint Molnár Ákos, a Soproni Borvidék Hegyközségének elnökének társaságában járhatjuk körbe a borkultúrát. A rendezvénysorozatot a Big Mouse Band elegáns swing-jazz dallamai, a Bástyagödörben Daniel M, Venom és Grandpan fémjelezte elektronikus zenei szettek, valamint a Kisvárkerületen az ország egyik legmeghatározóbb rockzenekara, a Hooligans élő, energiától duzzadó óriáskoncertje teszi felejthetetlenné.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2026%252005%2520m%25C3%25A1jus%2F0522%2FDSC00712.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F29%2F27%2Fdsc00591.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Ffe%2F82%2Fdsc00593.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F96%2F8c%2Fdsc00603.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F6c%2F29%2Fdsc00604.jpg)