Hétfőn elindult az úszószövetség tehetséggondozó edzőtábora a Lőver Uszodában. Az eredetileg októberre tervezett tábort az influenzajárvány miatt januárra kellett halasztani, de ebben a hónapban már gondtalanul le tudott zajlani. Összesen tíz-tíz, 15 -16 éves fiú és lány érkezett Sopronba, ahol 6 edző társaságában kezdték meg az évet.
Selmeci Attila mesteredző elmondása szerint az első hét még csak felvezetés, inkább a technikát tökéletesítik, a második hét azonban már sokkal intenzívebb. A tábort nagyon hasznosnak tartja, és külön kiemelte, milyen óriási lehetőség, hogy Sopronban rendezhették meg. Az uszodát gyönyörűnek tartja, legfőbb előnye, hogy 7 pályán tudnak úszni.
Selmeci Attila, fotó: MUSZ
Bartalos Anna Európa- és világbajnok nyílt vízi és medencés úszó ezt nyilatkozta:
Nyílt vízi Európa- és világbajnok vagyok váltóban egy nagyszerű csapat tagjaként, illetve egyéniben 5 kilométeren lettem Európa-bajnoki és világbajnoki ezüstérmes, medencében országos bajnok vagyok. Nemzetközi versenyeket is nyertem már, gyors- és vegyesúszó vagyok. Nagyon jó a közösség, nagyon élvezem a tábort, az edzők segítőkészek. Selmeci Attilától rengeteg új dolgot tanulok, de elsősorban a technikámat. Mindig van észrevétele, amivel tudom magamat fejleszteni. Sopront is nagyon szeretem, az egyik kedvenc uszodám itt van.
Fotó: illusztráció
Kreisz Bálint második helyezett nyílt vízi világbajnok is pozitív véleménnyel nyilatkozott a táborról:
Előző héten vasárnap érkeztünk. Nekem eddig nagyon tetszik, nagyon jó a tábor, stabil alapot ad az egész éves edzéshez. Nyáron nyílt vízi Európa-bajnokságra készülök, illetve több országos, saját korosztályos, ifi és Európa-bajnokságra is szeretnék eljutni. Az uszodában külön szimpatikus, hogy két hosszúságú medence van, így többféle technikát is tudunk gyakorolni. Általában a napunk 7 óra körül kezdődik, a reggeli után az uszodába érve kezdődik az egyórás szárazföldi edzés, ami után úszunk. Dél körül ebédelünk, és kis pihenés után már folytatjuk is. Átlagosan napi 2 edzésünk van. Szeretnék majd komolyabb versenyeken is indulni, illetve hosszú távú célom az olimpia. Magyarországon szerintem jó az utánpótlás, remélem, ezután is tudunk szép eredményeket elérni!