A résztvevő csapatok a feladatok és a rajtszámok húzásával kezdték a napot, majd a helyszínre vonultak, ahol élethűen berendezett baleseti szituációk várták őket. Bár a feladatok minden csapatnál eltértek, a közös pont az összetettség volt, minden esetben két-két jármű ütközése és az abból adódó mentési munkálatok vártak a beavatkozókra.
A csapatoknak szigorú, 20 perces időkereten belül kellett végrehajtaniuk a mentést. A pontozás során nem az idő volt az egyetlen tényező; a bírák elsősorban a szakszerűséget, a biztonsági szabályok betartását és a hibátlan technikai kivitelezést is figyelték.
A verseny szakmai értékelését többtagú bíráló bizottság végezte. A taktikai és szakmai szempontok pontozásáért Kőváry Adrián tűzoltó százados és a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat munkatársai feleltek. A sérültek szakszerű ellátását és a mentés egészségügyi protokolljait Kudoba Szabolcs mentőtiszt, az Országos Mentőszolgálat szakembere felügyelte.
A területi Műszaki Mentő Vetélkedőt a SziFire Kft. támogatta a technikai eszközök biztosításával.
A versenyen az alábbi eredmények születtek:
1. helyezett: a Győri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság csapata
2. helyezett: a Kapuvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság csapata
3. helyezett: a Mosonmagyaróvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság csapata
4. helyezett: a Soproni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság csapata
Tehát áprilisban, Egerben az V. Országos Műszaki-mentő versenyen vármegyénket a győri hivatásos tűzoltók képviselik majd.
A vetélkedő nem csupán verseny, hanem kiváló alkalom volt a tapasztalatcserére és a beavatkozási rutin elmélyítésére, amely a mindennapi életmentő munka során elengedhetetlen.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2026.%2520m%25C3%25A1rcius%2F1148406.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fa6%2F56%2F1148409.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F62%2F42%2F1148408.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F6a%2F2a%2F1148407.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F7d%2F39%2F1148403.jpg)