| 2019. február. 16. | 2 perc olvasás

Megnyerte az alapszakaszt a Sopron Basket

Négy fordulóval a vége előtt, a Sopron Basket matematikailag is bebiztosította elsőségét a bajnoki alapszakaszban, miután megőrizte hibátlan mérlegét! A hétvégén a fővárosi Csata ellen győztek hazai pályán.

Az első perc végén Dupree tempójával a hazaiak ragadták magunkhoz a kezdeményezést. A második perc elején egy balszerencsés szituációban. A fővárosiak első pontját a szerb válogatott Jovanovic szerezte. Könnyed játék folyt a parketten, a védekezésre ekkor  kevesebb energiát fordítottak a csapatok. Mindkét csapat tudta emelni a védekezése színvonalán. Sajnos Czukor esetében egy újabb személyi hibával is járt mindez, így Varga Kamilla érkezett a helyére. A negyed végén védekezést váltottak a vendégek, de a pályára lépő Crvendakic első labdaérintése kosárral végződött. A 12. percben Austria jól irányzott hármasával átvette a vezetést a motiváltan kosárlabdázó Csata. Sokáig nem hagyták örülni a kék mezeseket. A 15. percben már 7 ponttal hazaiak jártak előbbre. A 16. percben már 18-0-ás futásban voltak a Soproniak.  Lang révén mozdult el a holtpontról, de a szünet előtt 20 pont fölé növekedett a különbség .

Varga Kamilla
Varga Kamilla
www.wb-sopron.com/Tóth Zsombor

A fordulást követően is a hazaik akarata  érvényesült, a 25. percben már a 30 pontot is meghaladta a különbség. Roberto Iniguez sokat cserélt, a legutóbb Euroliga mérkőzés kulcsembereinek is megfelelő idő jutott a pihenésre. A 30. percben Weninger is betalált, így már mindegyik játékos neve mellett találat szerepelt. A negyed végén egy emberként ugrott fel a kispad, amelyet Varga Kamilla triplája zárt. A 32. percben Határnak csaptak oda kétszer, de sípszó nem hangzott el. A soproni center szóvá tette a faultokat, melyért technikai hibával büntették. A hátralevő időben jelentős változás nem történt, a Sopron magabiztosan hozta újabb bajnoki mérkőzését és négy fordulóval a vége előtt megnyerte az alapszakaszt .  Jövő szerdán lezárul az Euroliga alapszakasza. Az együttes Rigába utazik, ahol egy kőkemény ütközet vár rájuk. A találkozó tétje, hogy a két továbbjutó csapat közül ki végez előbbre a másiknál. Aki győz, az biztosan elkerüli a Final4-ért vívott párharc során a másik csoport kiemelkedő alakulatát, a Jekatyerinburgot.

Legnépszerűbb cikkek