A megnyitón Tóth Éva kulturális tanácsnok, önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket. Beszédében Sopron gazdag kulturális és művészeti életét, valamint a város fotóművészeti hagyományait hangsúlyozta.
- Ez a jelenlegi, 25. jubileumi kiállítás egy olyan városban nyílik meg, amely kultúrvárosi rangjára nagyon büszke. Sopron nemcsak a leghűségesebb város, hanem kultúrváros is, és ezt a rangot alátámasztja az a tény, hogy immár 120 éve működik itt a Soproni Fotóklub, a soproni fotósok pedig még annál is régebben jelen vannak a városban. Ez a rang adja meg ennek a kiállításnak is azt a miliőt, Sopronnak azt a polgári miliőjét, amely mindig idevonzza a legértékesebb és legérdekesebb kultúrtörténeti eseményeket, mint amilyen ez a kiállítás is. Sopron művészeti élete, legyen szó a zenei, az irodalmi vagy a képzőművészeti életről, fontos, és erre nagyon büszkék vagyunk - mondta Tóth Éva.
Hipságh Gyöngyi, a Soproni Fotóklub elnöke elmondta, hogy a kiállításon elsősorban a nyugat-dunántúli pályázók alkotásai láthatók. Ő maga is szerepel a tárlaton egy Český Krumlovban készült felvétellel.
- Egy lépcsőházi képem van kiállítva, amelyet Český Krumlovban készítettem halszemoptikával. A falburkolat rajzolata keltette fel a figyelmemet, és ez az egyik olyan képem, amelyet nagyon szeretek - fogalmazott Hipságh Gyöngyi.
A kiállítást Fekete Tamás, a Magyar Fotóművészek Világszövetsége Pannon régiójának alelnöke nyitotta meg. Mint elmondta, a 2002-ben létrejött szervezetnek ma már több mint kétszáz, különböző országokban élő és alkotó tagja van. Céljuk a magyar identitású, valamint a magyar kultúra iránt érdeklődő fotóművészek támogatása és kiállítási lehetőségeik bővítése.
Az idei fotószalonra közel 140 alkotó több mint 1200 pályaművet küldött be. A tárlat több témát ölel fel, és külön kategóriákban biztosít bemutatkozási lehetőséget a fiatalok számára is. A soproni kiállításon a dunántúli régió válogatott alkotásai kaptak helyet.
A megnyitón Kékes Kata gitárművész működött közre. A XXV. Nemzetközi Magyar Fotószalon kiállítása 2026. szeptember 19-ig látogatható a Liszt Ferenc Kulturális Központban.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2026%2520szeptember%2FDSC05558.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F46%2F61%2Fdsc05504.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F33%2Fd6%2Fdsc05507.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Ff9%2F4a%2Fdsc05510.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F2f%2F68%2Fdsc05511.jpg)