Dr. Fodor Tamás polgármester nyitóbeszédében köszönetét fejezte ki mindazoknak akik a szőlészettel, a borászattal foglalkoznak Sopronban és vonzáskörzetében és ezáltal híressé tették és teszik ezt a történelmi borvidéket és megtartották azt a hagyományt amely évszázadokon át komoly bevételi forrást és elismeréseket is szerzett a városnak. A huszonhatodik borünnep így nem csak a borról szól - tette hozzá - hanem azokról is, akiknek köszönhetjük ezeket a kiváló és országosan is elismert nedűket.
Dr. Fodor Tamás felhívta a figyelmet arra is, hogy ez a rendezvény a kárpátaljai Csongor települést is támogatja - amely kárpátaljai községet immár harmadik esztendeje partonál a város - hiszen aki kiváltja a logóval ellátott poharat, az már segít is, hiszen annak árában az adományozási összeg is szerepel, azonban a standon külön adományokat is el lehet helyezni egy urnában, amit köszönettel fogadnak.
A támogatás célja ismét egy nemes célt szolgál, hiszen a csongori iskolás gyermekek étkezdéjének felújításához járul hozzá az adomány, ahol nagyon rossz és nehéz körülmények között élnek a családok.
Mindenki segítségét megköszönte a polgármester és kellemes időtöltést és a színpadi produkciókhoz pedig jó szórakozást kívánt.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe4%2Fac%2Fbor9_4sgr.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F72%2F9c%2Fbor10_tyup.jpg)
A nyitónapon egyébként már megtelt az ezúttal a kisvárkerületen tartott rendezvény helyszíne, ahova rengetegen látogattak ki és ahol a helyi borászok által kínált borokon kívül remek és ízletes ételeket is fogyaszthatnak az érdeklődők. A színpadon változatos műsorok is lesznek, de vásári portékát is bőséggel találhat az, aki egy kicsit tovább sétál, hiszen a Mária-szobor lábánál a kézműves termékeket gyártó árusok standjai is megtalálhatóak.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F45%2Fa5%2Fbor12_4_ey.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb3%2Fc0%2Fbor1_8t4o.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F24%2F3b%2Fbor2_ha_9.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F86%2Fe2%2Fbor3_eaqa.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcd%2Fb1%2Fbor4_4qiw.jpg)