| 2021. december. 5. | 2 perc olvasás

Megnyílt az Adventi tárlat – Megjelent a Soproni Füzetek 2021

Vasárnap nyitották meg a Soproni Képzőművészeti Társaság évzáró kiállítását, amelyen hagyományosan a Soproni Füzetek idei kiadványát is bemutatták.

Advent második vasárnapján a Munkácsy teremben gyülekeztek a kultúrapártolók, hogy fellapozzák a Soproni Füzetek idei kiadványát, és megtekintsék a kiállított képzőművészeti remekműveket.


fotó: Máthé Alexandra

Az adventi tárlat megnyitóján dr. Hegyi Ferenc köszöntötte a megjelenteket. A Kulturális Egyesületek és Baráti Körök Szövetségének elnöke elmondta: nagyon fontos, hogy idén ismét meg tudták rendezni a tárlatot és a bemutatót. „Tavaly sajnos a pandémia miatt elmaradt ez a rendezvényünk, de idén szerencsére sikerült összejönnünk. 2021 különleges esztendő, hiszen 100 évvel ezelőtt fontos döntés előtt állt Sopron. Akkor hitet tettek a magyar haza mellett a helyiek, mi pedig hitet tettünk, hogy elődeink tettét megörökítjük kép formájában és írásban a Soproni Füzetek 2021-es kiadványában” – tette hozzá az elnök.


fotó: Máthé Alexandra

Köszöntőt mondott Sopron és térsége országgyűlési képviselője is. Barcza Attila hangsúlyozta: számos kortárs művész munkásságának ad teret ez a mai nap. „Az Adventi tárlat a művészetek hagyományos találkozóhelye, remek alkotásoknak ad teret a Munkácsy-terem vagy éppen a Soproni Füzetek lapjai. Nagy öröm az is, hogy a Soproni Füzetek már négy évtizede mindig meg tud jelenni, és a térség legkiválóbb alkotói mutathatják meg tudásuk legjavát” – emelte ki Barcza Attila.


fotó: Máthé Alexandra

A karácsonyvárás és az ünnepi időszak jelenik meg a kiállított műveken, de a rengeteg stílus és önálló gondolat mind másképpen dolgozza fel ezt a témát - árulta el Jakabné Tóth Márta, a Soproni Képzőművészeti Társaság elnöke. „Az ünnepkör a tárlat fő motívuma, de ugyanúgy fontosnak tartjuk, hogy az év legjobb alkotásait is összefoglaljuk. Ezek mellett pedig a soproni népszavazásra emlékezve is születtek alkotások” - tette hozzá Jakabné Tóth Márta.


fotó: Máthé Alexandra

A kiállítás december 6-tól egészen 17-ig megtekinthető naponta 10 és 12 óra, valamint 14 és 17 óra között.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek