A nyitás első alkalommal június 19-én, szombaton 14.00 órakor volt a zsinagógában. A látogatókat képek fogadják a falon Horváth Endre és Szalay Károly fotóművészek, a Soproni Múzeum, valamint az Elfeledett Soproniak Alapítvány jóvoltából. Szeptember 25-ig szombatonként 14 órától 19 óráig látogatható az épület és tekinthetők meg a képek.
- A soproni népszavazás 100. évfordulóján meg kell azokról is emlékezni, akik a magyarságuk mellett szavaztak, de már sem ők, sem utódaik közül nem él senki velünk. Több olyan közösség volt, akiket a második világháború tragédiákkal sújtott. A zsinagóga megnyitásával azokra a zsidó hitéleti közösségekre emlékezünk, akik kiálltak az 1921-es népszavazáskor magyarságuk mellett. Az önkormányzat és a zsidó szervezetek támogatásával pár képen keresztül próbáljuk bemutatni az ő emléküket minden szombaton, megfelelve a zsidó vallás előírásainak - részletezte dr. Komornoki László, a Soproni Zsinagógáért Közalapítvány kuratóriumi elnöke.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fupload%2Fkcfinder%2Fimages%2FZsinag%25C3%25B3ga%2520l%25C3%25A1togathat%25C3%25B3%25202021.JPG)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fupload%2Fkcfinder%2Fimages%2Fl%25C3%25A1togathat%25C3%25B3%2520Zsinag%25C3%25B3ga%2520le%25C3%25ADr%25C3%25A1sa%2520magyar%25202021.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F57%2F4f%2F2021-06-19-zsinagogapapret-tom-2245_ze65.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F00%2F73%2F2021-06-19-zsinagogapapret-tom-2240_p_4f.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F9c%2Fa7%2F2021-06-19-zsinagogapapret-tom-2231_xu9a.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7c%2F65%2F2021-06-19-zsinagogapapret-tom-2254_6ody.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa8%2Ffa%2F2021-06-19-zsinagogapapret-tom-2252_jwey.jpg)