| 2019. október. 3. | 3 perc olvasás

Megnyitották a Herbszt Zoltán sétányt

Megnyitották a Herbszt Zoltán sétányt csütörtökön a Jereván lakótelepen. A rendezvényen felavatták a sétány egyik különlegességét, a QR-kódos utcanévtáblát, amelynek segítségével okostelefonok által több nyelvű tájékoztatót olvashatnak el az érdeklődők a költővel kapcsolatban.

Herbszt Zoltán életművét zenés-verses produkció keretében mutatta be hajdani iskolája, a Széchenyi István Gimnázium egykori igazgatója, Szabó Miklós. Mint elmondta, a költőnek csupán mintegy 5 évet hagyott a sors arra, hogy gondolatait papírra vethesse, de így is maradandót alkotott. Versei méltóak arra, hogy írójuk ne merülhessen feledésbe.

Ennek szellemében az idén 150 éves Soproni Városszépítő Egyesület, mint az egyik kezdeményező is támogatta, hogy egy különleges utcanévtábla őrizze a poéta emlékét. A városzépítők ugyanis kitűzték célul, hogy rendhagyó módon is segítik megismerni az embereknek nemzetük nagyjait. - Egyesületünk a belvárosban pár évvel ezelőtt kiegészítő információkat helyezett el az olyan közterületek táblája alá, amelyek egy személy nevét viselik - osztotta meg velünk dr. Józan Tibor, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke. - Ezek lényege, hogy bemutassa a névadó életét, különös tekintettel a Sopronnal való kapcsolatára - fűzte hozzá.


fotó: Griechisch Tamás

A Soproni Városszépítő Egyesületnél törekednek arra, hogy ez a kezdeményezés folytatódjon, ugyanis fontos gesztus a vendégek és az itt élők számára egyaránt. A csütörtökön átadott új Herbszt Zoltán sétánnyal a folyamat új mérföldkövéhez érkezett: ez ugyanis a modern technikát hívja segítségül a költő életművének megismertetésére.

- Minden érték, amit mi akként tudunk kezelni - emelte ki Tóth Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat elnöke. - Érték a Jereván. A több mint 40 éve épült Jerevánnak van olyan része, amely új közterületként válhatott kialakíthatóvá. Egyik legszebb részén vagyunk itt mi ma. Sopronban vannak értékeink: íróink, költőink alkotóink, például Herbszt Zoltán, akinek a nevét viseli ez a sétány. Aki kortársunk, akinek életműve megismerésre méltó. A QR-kódolás is ezt a célt szolgálja. Mert értéknek tekintjük fiataljainkat, akik így jobban rálelnek soproni kincseinkre - fejtette ki.

- Eredményességünk egyik titka, hogy a Jerevánon értéket értékhez rendelünk. Érték a közösség, mert a Városszépítő Egyesület és minden civil szervezet, aki a közterület elnevezésekor véleményt mondott egy közösségként értett egyet a javaslattal. Az együttgondolkodás, a közös értékek azok, amelyeknek köszönhetően tudunk együttdolgozni, együttműködni, ami eredményre vezet. Mindennek köszönhetően a Jereván nem csak az egyik legélhetőbb, legszebb városrész lett mára, de vannak és kifogyhatatlanok az értékei-emelte ki Tóth Éva.

Ezt hangsúlyozta beszédében dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok is. - Ez egy kiváló alkalom arra, hogy érzékeltessük azt a példamutató fejlődést, amely a Jereván lakótelepen mutatkozott meg az elmúlt években és amely folytatódik a jelenben is - hívta fel a figyelmet. - A városrész ugyanis sima aszfaltban és parkolóhelyekben egyaránt gazdagodott, illetve a kerékpárúthálózata is fejlődött. De a Jereván kulturális tekintetben is egyre nívósabb, ugyanis a közelmúltban számos színvonalas rendezvénynek adott otthont - fűzte hozzá.


fotó: Griechisch Tamás

Az átadó végén Tóth Éva jelképesen átnyújtott példányokat a Herbszt Zoltán életművéből alkotott könyvből Forrás Bélának, a Lackner Kristóf Általános Iskola igazgatójának, hogy az ott tanuló gyermekek is megismerkedhessenek a poétával. A Jereván Településrészi Önkormányzat kezdeményezésével egy nyertes pályázatnak köszönhetően, annak támogatásával az elkövetkező időszakban minden iskola kap Herbszt Zoltán-összes tiszteletpéldányokat, hogy kihelyezett irodalomórán ismerkedhessenek meg a soproni diákok Herbszt Zoltán életművével, költészetével. A Jereván lakótelepen pedig minden utcát folyamatosan QR-kódos információs táblával látnak el.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek