A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként 0,9 kilométeren újul meg a 8518-as jelű út 7+547 és 8+430 kilométerszelvények közötti szakasza. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet átadta, a fejlesztés 120 napot vesz igénybe. A projekt a TOP-1.3.1-16 kódszámú, Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés című felhívás keretében valósul meg.
A felújítás részeként a szakemberek gondoskodnak a meglévő burkolat profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, ezt követően pedig kiegyenlítő réteg, majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épül. Sor kerül a KRESZ-táblák cseréjére, illetve új tartós burkolati jelek festésére is.
A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, és nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2FK%25C3%2596Z%25C3%2589RDEK%25C5%25B0%2520GRAFIK%25C3%2581K%2F%25C3%25BAthenger.JPG)