| 2021. március. 14. | 1 perc olvasás

Megújul a harkai játszótér

A Magyar Falu Program keretében újul meg a sportpálya melletti játszótér Harkán. A régi játszótér elbontásában szombaton a lakók mellett helyi vállalkozók is részt vettek. A kivitelező március 16-án átveszi a munkaterületet, és várhatóan 10 munkanap alatt elkészül az új játszótér.

Településünk nagyobbik játszótere több mint 10 éven át szolgálta a legfiatalabb generációt, mára megérett a cserére. Ezért amikor 2020-ban megjelent Magyarország Kormánya Magyar Falu programjának "játszóterek építésére, fejlesztésére" vonatkozó pályázata, nem volt kérdés számunkra, hogy élünk a lehetőséggel. Szerettük volna a rendelkezésre álló pályázati forrásból a lehető legtöbbet kihozni. Ezért úgy döntöttünk, hogy azokat a munkálatokat, amelyek nem igényelnek szakértelmet, a szülők bevonásával társadalmi munkában végezzük el. Ez a költségmegtakarítás a gyakorlatban plusz egy játszótéri elem beszerzését tette lehetővé - mondta Duschanek Péter, polgármester. 


Fotó: Duschanek Péter

A polgármester kiemelte: a régi játszótéri elemek elbontásában, valamint a  tereprendezésben a gyakorló szülők és az összefogást helyes értékrendnek tartó lakók mellett helyi vállalkozók is részt vettek. A társadalmi munkát a vonatkozó szabályok betartása mellett végezték el a résztvevők.

A tucatnyi, de annál lelkesebb csapat fél nap alatt végzett a kitűzött feladattal. Ezúton is köszönjük segítségüket! Március 16-án átveszi a munkaterületet a kivitelező, és várhatóan 10 munkanap alatt elkészül az új játszótér. Az elbontott játszótéri elemeknek még keressük az új helyszínt, hiszen kis felújítást, javítást követően még évekig okozhatnának örömet a gyerekeknek - tette hozzá Duschanek Péter.


Fotó: Duschanek Péter

Borítókép; Duschanek Péter

Legnépszerűbb cikkek