Megújul a Széchenyi tér jelentős műemlék épülete

  2020. október 17. - www.sopronmedia.hu

Városképi szempontból jelentős műemléképület újul meg a Széchenyi tér 14–15. szám alatti társasház restaurálásával. A lakóház homlokzata kap új külsőt, és az utólag hozzácsatolt erkélyt is megfelelően bekötik az épületbe; ez az elem okozta ugyanis a legtöbb problémát.

A ház kiépítése 1854-ben történt meg Handler József, neves soproni építőmester tervei alapján és kivitelezésében. Érdekesség, hogy a historizmus időszakában a város nem volt megelégedve az épülettel, ugyanis nem tartották elég díszesnek, ezért az akkori városi főmérnök, Janke Ferenc két évvel később építtette elé a jellegzetes gótizáló erkélyt. A lakóház földszintjén később alakítottak ki üzlethelyiségeket.

(Borítóképünkön az épület fotója 1961-ből, forrás: Forster Központ Fotótár)

Képeslap az épület fotójával

Képeslap az épület fotójával

forrás: Göncz Archívum

Az épület története mellett a felújításról kérdeztük dr. Tárkányi Sándor, építészt, örökségvédőt, Sopron belvárosának műemlék-felügyelőjét. A Győr- Moson Sopron Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályának munkatársa elmondta, hogy az elmúlt években többször lezárták már az épület homlokzati részét, hiszen az ablakok mellvédeiből is potyogtak ki betétek, valamint az erkély beázott több helyen, hullott a vakolat.

fotó:Fodor Regina

- Most megújul a Széchenyi tér felőli homlokzat, illetve az erkélyt is restaurálja a kivitelező cég; megfelelő módon beköti a homlokzatba. Erre nagy szükség volt, hiszen az utólagos hozzáépítést nem az eredeti tervező készítette, ezért látható, hogy nem volt jó az illeszkedése. Gyakorlatilag elé lett „applikálva”, ebből adódott az a probléma, hogy szinte minden irányba kifelé borult az erkély- részletezte dr. Tárkányi Sándor.

A városképi szempontból jelentős műemléképület kellemes barna színárnyalatban fog tündökölni. Az építtető maga a társasház tulajdonosa, de a munkálatokhoz a Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiumánál állami támogatást is nyertek, ami a kivitelezés durván felét fedezi.

A jelenleg a színegyeztetés zajlik, az erkély megerősítésével kapcsolatban pedig statikai szakvéleményt kell benyújtani, hiszen fontos, hogy legalább 50-100 évig kiállja az idő próbáját.

fotó: Fodor Regina

Kérem, várjon... Kérem, várjon...