Megkezdődött a kivitelezés a Sopront Ágfalvával összekötő úton. A szakemberek a projekt során a szükséges helyeken új alapréteget alakítanak ki, a teherbírását vesztett felületeken a rossz burkolatot elbontják, és új teherbíró pályaszerkezetet építenek be. A pályaszerkezet cseréket követően kiegyenlítő réteg beépítésével, a meglévő burkolat egyenetlenségeit szüntetik meg, majd erre a felületre új kopóréteg kerül.
- A beruházás hosszú távon szolgálja és biztosítja majd az itt élők biztonságosabb közlekedését - mondta Barcza Attila Sopron és térsége országgyűlési képviselője. - Ez több mint két km-es útszakasz, melynek fejlesztése mindenki számára egy nagyon nagy előrelépés lesz, hiszen sokan használják: sokan járnak itt munkába és sokan laknak Ágfalván. A beruházás a Magyar Falu Program első ütemében indulhatott el. A megyében elsőként ezt az utat újítják fel. Az összetett országos falufejlesztési program célja, hogy megállítsa a falvak elnéptelenedését. Ez a cél térségünkben is nagyon fontos-tette hozzá.
fotó: Griechisch Tamás
A pénteki sajtótájékoztatón Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok elmondta: folyamatosak az útfelújítási munkálatok Sopronban és környékén.- Köszönjük a magyar kormánynak azokat a forrásokat, amiket az utak megújítására fordít. A szentmargitbányai út is kivitelezés alatt van, és elkészülte után az ingázók kényelmét fogja szolgálni. Hamarosan megkezdődik a Sopron és Harka közti útszakasz fejlesztése is, az M85-ös pedig napról-napra közelít a városhoz és 2020 év végére bekapcsolja Sopront az országos gyorsforgalmi útházlózatba- emelte ki Dr. Farkas Ciprián.
fotó: Griechisch Tamás
Pék Zsuzsanna, Ágfalva polgármestere az eseményen kiemelte: az elmúlt években sok súlyos baleset történt ezen a szakaszon, ezért elengedhetetlen volt a felújítása.
A Sopront Ágfalvával összekötő utat az ívekben és kanyarokban kiszélesítik, a szélesítéseknél útalapot is építenek a kivitelezők. A szakemberek elvégzik az út menti területeken az egyéb munkálatokat is, például az árkok tisztítását, új közlekedési táblákat helyeznek ki, valamint a vízelvezetést is helyreállítják. A kivitelezőnek mintegy 3,5 hónapja van arra, hogy a felújítási munkákat elvégezze, általában félpályás korlátozás mellett.
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff0%2Fae%2Fagfalva-utmunkak-tom-8912_eq97.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fce%2F5c%2Fagfalva-utmunkak-tom-8965_nnqq.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc7%2F30%2Fagfalva-utmunkak-tom-8922_t_dh.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5a%2F2c%2Fagfalva-utmunkak-tom-9011_p9r6.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0a%2Fe5%2Fagfalva-utmunkak-tom-9026_9e3u.jpg)