| 2020. november. 6. | 3 perc olvasás

Megújult a fertőszéplaki Széchényi – kastély

Befejeződött a magyar kormány támogatásával a fertőszéplaki Széchényi – kastély külső homlokzatának felújítása, melynek köszönhetően a Fertő – táj egyik emblematikus épülete nyerte vissza régi fényét. A település impozáns rendezvényhelyszíneként funkcionálhat majd az épület belső udvara. Egy összesen hat Fertő – parti helyszínt érintő projekt részeként a fertőszéplaki Széchényi - kastély bruttó 77,4 millió forintból újult meg.

Megújult a kastély homlokzata, valamint restaurálták az ablakok és ajtók kőkereteit és a homlokzaton talált falfestés részleteket. Az egykori homlokzat fal maradványából fennmaradt, ma kerítésként funkcionáló falszakasz balesetveszélyes állapotban volt, ezért a munkálatok során ezt is megerősítették, így a kastély belső udvarát határoló kőkerítés a jövőben ideiglenes kiállítótérként is hasznosítható.

A fertőszéplaki Széchényi - kastélyban született Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója,  Széchenyi István édesapja 1754-ben. A Széchényi grófi család a 17. század második felében költözött be a kastélyba és egy évszázadon át lakott itt. Valamikori birtokuk központja is – akkori nevén - Széplak volt.

1771-ben azonban a Széchényi-családnak el kellett hagyni otthonát, ekkor költöztek át a horpácsi kastélyba. A fertőszéplaki Széchényi – kastély az Esterházyak birtokába került, akik a megmaradt szárnyakat magtárnak alakították át. 

A fejlesztést lebonyolító Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a munkák elvégzése után a felújított épületet átadta Fertőszéplak Önkormányzatának, amely a jövőbeni fenntartást és üzemeltetést vállalta.


Fotó: Fodor Regina

- A kastélyt az utolsó pillanatban sikerült megmentenünk, elsősorban kormányzati támogatással: egy nagyon jelentős forrást kaptunk az elmúlt 10 évben különböző projektek finanszírozására, most pedig a külső felújítást ünnepeljük. Az épület a fénykorát az 1700-as években élte, amikor a Széchényi-család létrehozta a térség kulturális és gazdasági központját Fertőszéplakon – mondta Kóbor Attila polgármester.


Fotó: Fodor Regina

Az „Integrált termék- és szolgáltatás fejlesztés a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben” című projekt keretében összesen hat helyszínen valósulnak meg fejlesztések, összesen mintegy 350 millió forint értékben. 

- A 350 millió forintos projektben világörökségi pontok fejlesztése, és kisebb turisztikai attrakciók létrehozása valósul meg, ennek egyik legkedvesebb eleme a most átadott kastélyfejlesztés Fertőszéplakon. Egy másik beruházás során fejlesztettük a templomdomb tövében található pihenőhelyet is, illetve a templomdomb zöld növényzetét is. Ennek köszönhetően a látogatók, a látnivalók mellett is igazán tartalmasan tudják eltölteni az idejüket Fertőszéplakon. A kastély külső felújítása a műemlékvédelmi elvárásoknak megfelelve, fenntartható, jól hasznosítható módon valósult meg-összegezte Kárpáti Béla, a fejlesztő cég vezérigazgatója.


Fotó: Fodor Regina

- Nagyon helyes döntés volt, hogy nem hagytuk, hogy az enyészeté legyen a kastély. Hosszú, évtizedes munkával eljutottunk ahhoz a pontig, hogy most, a magyar kormány támogatásával egy nagyon jelentős külső felújítást tudunk átadni, és élettel telik meg az épület. Sokat jelent beruházás Fertőszéplaknak, a térségnek és jelentős épületről beszélhetünk a Széchényi-örökség tekintetébe is. Nagy öröm, hogy Sopron és térsége, - nevesített turisztikai térségként - olyan élményközpontú fejlesztésekkel gazdagodik rendszeresen, amelyek az itt élőknek és az ide látogatóknak is új lehetőségeket kínálnak; ezen az úton haladunk tovább. - emelte ki Barcza Attila Sopron és térsége országgyűlési képviselője.


Fotó: Fodor Regina

Ivanics Ferenc, a Fertő – táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület elnöke azt emelte ki, hogy világörökségi központot alakítanak ki a kastélyban, ami egyfajta kiindulási pontként fog szolgálni a Fertő-tájra érkező turistáknak és itt lesz az irodájuk is.

Az eseményen részt vett Magyar Márton, a Magyar Turisztikai Ügynökség programigazgatója is.


Fotó: Fodor Regina


Fotó: Fodor Regina

Legnépszerűbb cikkek