Dr. Fodor Tamás polgármester a helyszínen elmondta, hogy újabb fontos rekonstukciós munkálatok fejeződtek be Sopron életében, hiszen a kolostorhegyi lépcső felújítása több szempontból is jelentős beruházás volt. A lépcsősor és annak szobrai a több mint 30 éve történő utolsó restaurálás óta jelentősen megkoptak, sérültek és szennyeződtek. A kolostorhoz vezető, mintegy 300 éves lépcső leromlott állapota mára elkerülhetetlenné tette a szakszerű helyreállítást, amelynek munkálatai most fejeződtek be. A lépcsősor felújítása két év alatt 3 ütemben zajlott le, amely során az összes szobor, pihenő és korlát is felújításra került. A restaurálás során a szakemberek szakszerűen és hitelesen állították helyre a műemléket, ahol pótlásokat is eszközöltek valamint konzerválták és víztaszító réteggel látták el a szobrokat, hogy azok még sokáig megőrizhessék szépségüket az utókor számára. A lépcsősor felújítása, amelynek régi-új szépsége minden bizonnyal nem csak a helyieknek okoz nagy örömet, összesen 43 millió forintba került, amelynek finanszírozása az Önkormányzat önerejéből és a Nemzeti Kulturális Alap mintegy 8 millió forintos támogatásával valósult meg.
![](https://fw.photos/qTPDYz8u3R-iW1M_8oJITBVnYCc=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcf%2F63%2F2_79ep.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
Németh Attila plébános köszönetét fejezte ki a Bánfalvi Egyházközség nevében Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a megvalósult rekonstrukcióért, amely egy nagyon szép ajándék a jövőre 300-ik évfordulóját betöltő lépcsősor életében, amely a beruházásnak köszönhetően újra eredeti szépségében fogadhatja az ide érkezőket. Ez a megújulás azért is fontos, mert a lépcsők nem csak fizikálisan vannak használatban, hanem a szép szobrok által a pihenőkön kicsit megállva lelkileg is fel lehet töltődni.
![](https://fw.photos/8uJzlcaNNYyqNZRKM4t0Puyxdq4=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff7%2F65%2F3_rj0b.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
Mágel Ágos a településrész önkormányzati képviselője hozzátette, hogy nagy öröm a Pálosok teréről a megújult lépcsőrra illetve a szobrokra nézni, amely rekonstrukció a bánfalviaknak is nagy boldogság, hiszen egy olyan beruházás valósult meg, amelynek sorsát minden itt élő a szívén viseli. A képviselő elmondta, hogy az önkormányzat nagy figyelmet fordít a településrészen az egyéb beruházások mellett a katolikus és az evangélikus egyházak támogatására is, amely igyekszik az ilyen jellegű rekonstrukciókhoz forrást biztosítani, ezekkel is elősegíteni a történelmi értékek megőrzését.
![](https://fw.photos/Vpk4ErGAxj_vLwTo8bUHmKAIsZU=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc3%2F5b%2F5_9zgb.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
Táp Lászlóné, önkormányzati képviselő, aki maga is ebben a városrészben él kiemelte, hogy a bánfalviak nagyon szeretik a településüket és nagyon büszkék is a hagyományaikra és értékeikre. A bánfalvi kolostor és a lépcsősor sorsa azonban kiemelten fontos a helyi embereknek, amely az mellett hogy mára már szerves része lett Sopron kulturális és történelmi életének, kiemelt turisztikai vonzerővel is rendelkezik. Az itt élők nevében tolmácsolja a bánfalviak köszönetét az önkormányzatnak a felújítási munkálatokért, amely nagy örömet okozott minden itt élőnek.
Táp Lászlóné hozzátette, hogy megragadva az alkalmat köszönetét fejezi ki a bánfalvi civil szervezeteknek is, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy megóvják a település értékeit és annak hagyományait és kulturális örökségét megőrizzék az utókornak.