| 2020. július. 22. | 2 perc olvasás

Megújult a Kórházkápolna - képekkel

Megáldották a Soproni Gyógyközpontban a megújult Kórházkápolnát szerda délelőtt. A felújítás 20 millió forintos kormányzati forrásból valósult meg. Sor került a kápolna tetőszerkezetének teljes cseréjére, a lábazat és a külső homlokzat felújítására, továbbá jelentős műszaki felújításon esett át az épület.

A kórház kápolnáját Horváth László kórházlelkész szentelte újra. A szertartáson részt vett Barcza Attila, Sopron és térségének országgyűlési képviselője, aki köszönetet mondott Magyarország Kormányának a  támogatásért, illetve az egyháznak, püspökségnek és kórháznak, hogy a kivitelezést le tudták bonyolítani.

- 2017-ben dr. Molnár Ágnes és Firtl Mátyás országgyűlési képviselők meghívására érkezett városunkba Soltész Miklós államtitkár, és egy egyeztetésen vettek részt a katolikus, evangélikus és a református egyházak soproni vezetőivel. Nagyon sok egyházi fejlesztés szóba jött, egyik prioritásként azt jelöltük meg, hogy szeretnénk, ha a kórházkápolna műszaki állapota javulna - mondta el Barcza Attila, Sopron és térségének országgyűlési képviselője. - 20 millió forintos kormányzati forrásból a kórházkápolnának teljesen megújult a tetőszerkezete, belső festés történt és az elektromos hálózat korszerűsítése. Ezen kívül a külső lábazat és a homlokzat is megújult. 


fotó: Griechisch Tamás

Az 1989-es rendszerváltás után dr. Rácz Attila kórházigazgatóban merült fel az igény a kápolna építésére. Széleskörű összefogást teremtett a leendő kápolna megépítésére. 1990. június 22-én ünnepélyes keretek között került sor a kápolna-alapkő letételére. Dr. Rácz Attila váratlanul bekövetkezett halála miatt a kórházi kápolna ügye háttérbe szorult, de az új vezetés tovább vitte az ötletet. Hatalmas pénzgyűjtési kampány indult meg ezután a városban és a városon kívül, sőt külföldön is. A gyűjtés eredményeként az építkezés gyorsan haladt, így 1991 végére tető alá került az kórházkápolna, ami a katolikus, evangélikus és református egyházak közös istentiszteleti helye lett.


fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek