- Sopron fejlődik, szépül - mondta dr. Fodor Tamás polgármester a mai átadás alkalmával, amikor Sopron város vezetői - dr. Fodor Tamás polgármester, dr. Simon István alpolgármester - a képviselőtestület több tagjával közösen adta át a megújult Erzsébet kertet.
A 2015 áprilisában kezdődött felújítási munkálatok közül először a faápolási, fakivágási és cserjeirtási feladatokat végezték el, melyek során csak a legszükségesebb és a balesetveszélyes beteg fákat vágták ki.
A kivitelező párhuzamosan több ponton végezte a munkálatokat, így a szórt burkolatú sétautak, a zenepavilon építése, a kaszkád megvalósítása is egy időben történt.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe1%2F91%2Fdsc-0237-jpg_1ebg.jpg)
Elbontották az Ady Endre utcai kerítés felújítani kívánt szakaszát.
A bontási munkák során kiderült, hogy a korábbi felmérésekkel ellentétben a kerítést hosszabb szakaszon szükséges újraépíteni, mint a pályázatban szereplő mennyiség. Az önkormányzat önerőből felújítatta a kérdéses kerítésszakaszt.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F55%2Fa7%2Fdsc-0305-jpg_ajjf.jpg)
A zenepavilon mellett kialakították a korábban a kertben álló sörház teraszát illetve a sörház épületét jelző élő sövényt. A nyári forróság miatt augusztus végén és szeptemberben ültették el az összes fát, cserjét és évelőt. A korábban fellelhető növényeken felül számos újabb fajjal is találkozhatnak a kert látogatói.
A növényágyásokba öntözőrendszer is került, így a szárazabb időszakokban is biztosítva lesz a park növényeinek vízellátása. A gesztenye allé elöregedett és kivágott egyedei helyett nagyméretű fákat helyezett ki a kivitelező.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb2%2Fbd%2Fdsc-0274-2-jpg_0q18.jpg)
A kivitelezés zárásaként kihelyeztek még 48 padot, 71 széket és 25 hulladékgyűjtőt. Ezek a parkbútorok egységes stílusban készültek, ezzel is visszaadva a rekonstruálni kívánt XX. század eleji hangulatot. Ezeken felül a parkban található fafajok legnagyobb egyedei elé névtábla került ezzel is segítve felismerésüket. Egy park élővilágában nem csak a növények fontosak, így többféle madárodú is kikerült a fákra. A látogatók tájékoztatására a kert múltját és jelenét bemutató 9 db információs táblát helyeztek el.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Feb%2F1a%2Fdsc-0259-jpg_q39z.jpg)
Dr. Fodor Tamás elmondta: Az önkormányzat a pályázatban vállaltakon túl, a projekten felül önerőből – 60 millió forintból - finanszírozta az Ady Endre úti kerítésszakasz felújítását, a kert aszfaltútjainak szükség szerinti újra szőnyegezését, a központi virágágyás beültetését, a kerti szegélyek cseréjét. A látogatók kényelmének érdekében új, akadálymentesített nyilvános illemhely épül a parkban. Felújításra került az Erzsébet-kertben található játszótér is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F23%2F64%2Fdsc-0337-jpg_gtxh.jpg)
Az átadás alkalmával Mágel Ágost, a Városfejlesztési Bizottság elnöke emlékeztetett a város-szerte már megvalósult park-felújításokra, játszótér-kialakításokra, amlyek a jövőben folytatódni fognak.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff6%2Fde%2Fdsc-0257-2-jpg_02q6.jpg)