| 2018. december. 6. | 2 perc olvasás

Megújult a történelmi belváros

Átadták a megújult történelmi belvárost csütörtökön. A Modern városok Program részeként valósult meg az utcák, terek rekonstrukciója, a Magyar Kormány közel 2 milliárd forintos támogatásával.

A munkálatok során először a víz-, szennyvíz- és csapadékcsatorna hálózat újult meg teljesen, majd több mint 10 ezer négyzetméter utca és tér burkolatot rekonstruáltak. Új köntösbe öltözött így a Templom utca, a Bünker köz, a Liszt Ferenc utca, a Fegyvertár utca, Orsolya tér, Szent György utca és a Hátsókapu. Megújult a Fő tér 5. sz. épület átjáróként működő udvara is. Az Orsolya tér és az Evangélikus templom előtti tér a Fő térhez hasonló nagykocka kő burkolatot kapott, a belvárosi utcákon- az Új utca mintáját követve - nagykockakő folyóka, az épületek mellett új gránit  nagykocka, míg a két oldali mezőkben gránit és bazalt kiskocka kő burkolat készült.


fotó: Griechisch Tamás

Az ünnepélyes átadást csütörtökön délelőtt tartották meg az Evangélikus templomnál. Az eseményen Gyopáros Alpár, a Modern Települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: minden résztvevő város komplex fejlesztési csomagot állitott össze ebbe a programba. Ezeket a kormány megvizsgálta, és csak a hasznosakat valósította meg. - Szinte a törtenelem szól a házakból és az utcákból Sopronban -  mondta a kormánybiztos. - Jó az együttműködés a várossal, annak országgyűlési képviselőivel, ezért tud hatékonyan működni Sopron fejlesztése. Innen indult a vidékfejlesztés legnagyobb programja, melynek a végrehajtása  nagyon jól halad. A  helyi csomag 70 milliárd forintot tesz ki,  ennek a fele már kifizetésre került Sopron felé. Ezen felül van még az M85-ös gyorsforgalmi út. 


fotó: Griechisch Tamás

A felújítás közös munka eredménye - kezdte beszédét Dr. Fodor Tamás polgármester. - A Modern Városok Program korszakos jelentőségű a megújulás terén. Nemes burkolatot kapott a város szíve, ami követi azokat a hagyományokat, amelyek sokat jelentettek Sopron életeben. Ezzel azonban nem fejeződik be a belváros megújítása, hisz folytatódik a homlokzatok 1 milliárdos felújítási programja is, és még számos fejesztés városszerte, így az új fedettuszoda kialakítása -emelte ki a polgrámester.


fotó: Griechisch Tamás

A város nagy álmai es tervei váltak, válnak valóra ezzel a programmal - mondta Dr. Simon István alpolgármester az átadáson. - A Várkerület, a Tűztorony után a belváros is megújulhatott. Köszönet a kormánynak a támogatásért.


fotó: Griechisch Tamás

A jelenlévők - köztük Filep Márk a körzet önkormányzati képviselője és a képviselőtestület több tagja - az átadást, ünnepélyes szalagátvágást követően bejárták a belvárosi utcákat.

A kandeláberek lámpafejeit ledes világítótestekre cserélték. A kiemelkedő emlékművek díszkivilágítást kaptak. Restaurálták az Orsolya kutat, és a Fegyvertár utcából nyíló '48-as emlékművet, ahol növénykazettákat is kialakítottak. A Kolostor utcában kőpadok létesítése és fák ültetése is szerepelt a programban. A Fő tér közelében ívókút épült.

Sopronmédia

Mutatjuk, hogy változott a belváros a lábunk alatt :) #sopron #belváros #felújítás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek