| 2021. május. 22. | 1 perc olvasás

Megvannak a jövő évi hosszúhétvégék időpontjai

Jövőre két három- és három négynapos hosszú hétvégével számolhatunk – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szombaton.

Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy munkanapot, ami áthelyezés nélkül éppen egy ünnep és hétvége közé esne 2022-ben - jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: húsvétkor is négy, pünkösdkor és karácsonykor pedig három-három napot tölthetünk otthon, pihenéssel, családi körben ünnepelve.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős minisztérium feladatkörébe tartozik a munkaidő-beosztás munkaszüneti napok miatt szükséges megváltoztatása. 2022-ben március 15. és mindenszentek kapcsán lesz indokolt a munkanapok átrendezése. Előbbi esetében március 14-ét a rákövetkező héten, március 26-án, utóbbinál pedig október 31-ét bő két héttel korábban, október 15-én, szombaton kell majd ledolgozni. A következő esztendő harmadik négynapos hosszú hétvégéje a húsvéti lesz.

Jövőre pünkösd mellett karácsony másnapja is egy hétfővel toldja meg a hétvégét. Három további ünnepnap semmilyen módon nem befolyásolja a többség munkaidő beosztását: 2022-ben május elseje és október 23-a vasárnapra, augusztus 20-a pedig szombatra esik.

Háromnapos hétvégék 2022-ben:

-június 4. és 6. között (pünkösd)

-december 24. és 26. között (karácsony)

 

Négynapos hétvégék 2022-ben:

-március 12. és 15. között (állami ünnep)

-április 15. és 18. között (húsvét)

-október 29. és november 1. között (Mindenszentek)

 

A borítókép illusztráció.

Címkék: munkahely

Legnépszerűbb cikkek