| 2020. június. 29. | 2 perc olvasás

Megyénkben is elindult a nyári diákmunka program!

A diákmunka programban 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, július 1. és augusztus 30. között. A foglalkoztatás támogatására biztosított 3 milliárd forintos keretösszegből az idei évben közel 27.900.000 forint áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal rendelkezésére, az összegből legalább 200 diák nyári munkavállalása támogatható.

A 2020. évi program – a tavalyihoz hasonlóan – két pillérre épül:
1.    az önkormányzati diákmunkára,
2.    a mezőgazdaság, a turizmus és a vendéglátás területén végzett diákmunkára.

Az önkormányzati diákmunka esetében a munkabér és a ténylegesen megfizetett szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 százalékát téríti meg az állam a munkaadó számára. A program keretében legfeljebb 2 hónapra kiterjedő és maximum napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A figyelembe vehető munkabér összege különbözik aszerint, hogy a diák szakképzettséget igénylő, vagy azt nem igénylő munkakört lát el. Előbbi esetben 157.950 Ft/fő/hó, utóbbi esetben 120.750 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe a támogatás megállapítása során. Munkáltató az első pillér keretében a területi, települési önkormányzat vagy önkormányzati alaptevékenységet végző intézmény, illetve egyházi jogi személy lehet.

A mezőgazdaság, a turizmus és a vendéglátás területén végzett diákmunka keretében legfeljebb napi 8 órában foglalkoztathatóak a fiatalok. A támogatás ez esetben is legfeljebb két hónap időtartamra jár. A második pillérbe tartozó munkavégzés esetén a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát állja az állam, a fennmaradó részt a munkáltatónak kell fedeznie. A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 157.950 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 120.750 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe.

A diákok a lakó- vagy tartózkodási helyük szerint illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán kérhetik a nyilvántartásba vételüket, melyet akár már most is megtehetnek. A regisztrációjukhoz a személyes okmányok mellett érvényes diákigazolványt vagy iskolalátogatási igazolást is be kell mutatniuk. A munkaadók 2020. július 1.-től nyújthatják be munkaerő-igényüket, amelyben meg kell jelölniük a foglalkoztatni kívánt diáklétszámot, de lehetőségük van arra is, hogy meghatározzák azt a szakmát és foglalkoztatási területet is, amelyre a tanulók jelentkezését várják.

A nyári diákmunka programról az érdeklődők a www.munka.hu oldalon találhatnak tájékoztató anyagokat. A támogatással kapcsolatos további információ, illetve nyomtatvány az alábbi elérhetőségeken kérhető:
•                   Csornai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály – 9300 Csorna, Soproni u. 95.; telefon: 96/261-654; e-mail: [email protected];
•                   Győri Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály – 9023 Győr, Bartók Béla u. 2.; telefon: 96/795-809; e-mail: [email protected];
•                   Kapuvári Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály – 9330 Kapuvár, Szent István király u. 2.; telefon: 96/242-688; e-mail: [email protected];
•                   Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály – 9200 Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 4., telefon: 96/219-855; e-mail: [email protected];
•                   Soproni Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály – 9400 Sopron, Kőszegi u. 1/A.; telefon: 99/506-330; e-mail: [email protected].

Borítókép: illusztráció; Forrás: Hirado.hu

Legnépszerűbb cikkek