| 2024. április. 10. | 3 perc olvasás

Mélységek és magasságok évada

Mélységek és magasságok évada címmel hirdeti meg 2024/2025-ös szezonját a Soproni Petőfi Színház. Színpadra kerül a Fellini-filmből írt színmű, az Országúton, láthatják a nézők Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát, és műsorra tűzik a Hair című musicalt is.

A szerdai sajtótájékoztatón részt vett dr. Farkas Ciprián polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a színháznak milyen fontos szerepe van az emberek életében:

A színház feladata alapvetően az, hogy aki belül, két és fél órára felejtse el mindazt, ami a színház épületén kívül történik. Úgy hiszem, hogy a Petőfi Színház kiválóan eleget tett ennek mindig is, és eleget tesz a jövőben is. A következő évad, amelyet ma bemutattunk, a Mélységek és magasságok fantázianevet viseli. Csakúgy, mint az elmúlt négy és fél esztendő, amikor is magunk is megjártuk a mélységeket és magasságokat. Azonban most stabil a helyzet, szép az irány, és úgy hiszem, hogy szépek az elképzelések is. Minden színésznek és rendezőnek gratulálunk a jövőre vonatkozóan és az eddigi teljesítmény tekintetében is, és bízunk benne, hogy nagyszerű évad elé néz a soproni közönség.
Fotó: Rombai Péter

Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója fontosnak tartja, hogy az évad darabjai olyan üzeneteket hordozzanak, amelyek azt tükrözik: sötét mélységeket legyőzve, nagy mélységekből felemelkedve lehet eljutni a fényes magasságokba, miközben nehéz lélekutakat és szerteágazó történeteket járunk be. Ezekről szólnak az előadások a nagy drámáktól kezdve egészen a vígjátékokig.

Az külön öröm számára, hogy több kortárs darabot mutathat be a soproni színház a következő szezonban, s mindezt úgy tudja megtenni, hogy minden korosztályt megérinthetnek ezek a művek.
Fotó: Rombai Péter

Kóczán Péter, a Pro Kultúra Sopron igazgatója kiemelte, hogy a tavalyi évad is bizonyította, hogy jó az irány.

"A Pro Kultúra intézmény rendszerén belül a Petőfi-színház a zászlóshajó, és az évadmeghirdetés időpontja mindig egy ünnepi pillanat az életünkben. Nagy öröm azt megtapasztalni, hogy a nézők visszataláltak a Soproni Petőfi Színházba. Az elmúlt évek nehézségei után növekvő tendenciát tapasztalunk. Rendre teltházas előadások voltak, úgyhogy reméljük, hogy a bérletezésben is folytatni fogjuk a folyamatot."

Fotó: Rombai Péter

A felnőtt bérletben az évadot a Federico Fellini filmje alapján készült Országúton című színmű nyitja Kiss József Jászai-díjas művész rendezésében szeptember 21-én. Októberre tűzték ki Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékának bemutatóját, a darabot Mikó István Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész állítja színpadra. A felnőtt bérletesek kamaratérben tekinthetik meg novemberben Pass Andrea kortárs drámáját, az Eltűnő ingereket, az előadást Kéri Kitty rendezi. Ebben a hónapban látható a nagyszínpadon Galt MacDermot – Jerome Ragni – James Rado Hair című musicalje. A Kvártélyház Szabadtéri Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukcióját Tompagábor Kornél viszi színre. Februárban kortárs ősbemutatóként tekintheti meg a közönség Maros András – Szálinger Balázs Phil Collins című vígjátékát Hargitai Iván rendezésében. Az évadot áprilisban Neil Simon népszerű műve, a Furcsa pár zárja zenés vígjáték formában, amelyet a Jászai-díjas Olt Tamás állít színpadra.

A középiskolások megnézhetik az Országúton, a Játék a kastélyban, a Phil Collins és a Hair című darabokat. A felsősöknek három felnőtt bérletes előadás mellett kínálja a színház William Golding – Németh Ervin A legyek ura című darabját kamaratérben, valamint a Wéber Anikó regényéből Németh Ervin által készített Az osztály vesztese című színházi nevelési előadást az iskolákban.

Fotó: Rombai Péter

Az alsós és óvodás bérletesek megnézhetik a veszprémi Kabóca Bábszínház két produkcióját, amelyeket Markó Róbert, a bábszínház vezetője írt és rendezett. A Gréta című előadás novemberben kerül műsorra, a Harmadik sárkány pedig áprilisban. A karácsonyi időszakban színpadra kerül Csajkovszkij népszerű balettje, a Diótörő, amelynek koreográfusa Demcsák Ottó, a Sopron Balett Harangozó-díjas művészeti vezetője.

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek