| 2021. május. 17. | 2 perc olvasás

Mesekoncerttel köszönti a gyermeknapot a Soproni Petőfi Színház

A Tücsöklakodalom című népszerű mesekoncerttel köszönti a gyermeknapot a Soproni Petőfi Színház május 29-én (szombaton) délelőtt tizenegy és délután három órakor. Szarka Gyulának, a vele érkező zenekarának közös produkciójában Molnár Anikó és Papp Attila színművészek a főszereplők.

A tavaszi emlékezetes, nagy sikerű premier után ismét felcsendülnek a generációkat összekötő, átölelő népdalfeldolgozások a leghűségesebb város teátrumában. Ghymeses hangzásvilággal, fergeteges, játékos hangulatban, lendületesen, a Tücsökvőfély és a Tücsöknyoszolyólány vendéghívogató vidám, interaktív, szórakoztató útjával együtt. Fontos információ a családoknak, érdeklődő nézőknek: a hatályos jogszabályok szerint 18 éven aluliak védettségi igazolvány nélkül látogathatják az előadásokat, abban az esetben, ha felnőtt kísérőjük rendelkezik azzal. 


Fotó: Soproni Petőfi Színház

Az előadásban olyan közismert, generációkat átölelő dalok szólalnak meg, mint a Hol jártál báránykám, a Sárga csikó, csengő rajta, a Virágéknál ég a világ, a Kutyavér, az Egyszer egy királyfi, a Kétkrajcáros dal, A pad alatt. 

A Ghymes együttes egyik alapítója, Szarka Gyula zeneszerző már hosszú évek óta foglalkozik gyerekeknek szánt népdalfeldolgozásokkal, és rendszeresen ad koncerteket kifejezetten kicsiknek, valamint családoknak. Azt tapasztalta, bárhol járt is a Kárpát-medencében, a gyerekek igénylik és szeretik a népzenével a találkozást. Lehet hatni rájuk ebben a műfajban, az együtténeklést különösen szeretik. Ezért alakították interaktívvá a produkciót. Örül annak, hogy ilyen formában mutathatják meg a magyar kulturális értékeket. A mese, egy esküvő hangulata, fordulatos története alkalmas arra, hogy  a népköltészethez tartozó dalokkal, versekkel, mondókákkal, hagyományokkal megismerkedjenek a gyerekek, sőt a felnőttek is. A mese, a népköltészet ugyanis korhatár nélküli, az egész életet végig kísérheti közös kapcsolódási pontként, hiszen számtalan zenés, irodalmi műfaj gyökere egyben. 


Fotó: Soproni Petőfi Színház

A Tücsöklakodalom bemutatóját egy éve tartották a soproni színházban, ahol óvodás és alsós bérletben varázsolta el a gyerekeket. A produkció ezután három Veszprém megyei településen, Magyarpolányban, Pécselyen és Dörgicsén vendégeskedett nagy sikerrel. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kulturális államtitkárságának támogatásának köszönhetően a Soproni Petőfi Színház, a Forrás Színház, a Váci Dunakanyar Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a Komáromi Jókai Színház, és a Pesti Magyar Színház együttműködésével készült az előadás, amely a magyar kulturális és népzenei értékeket mutatja be a gyerekeknek élményszerűen. A zenei anyag lemezen is megjelent.


Fotó: Soproni Petőfi Színház

Borítókép; Soproni Petőfi Színház 

Legnépszerűbb cikkek