| 2024. július. 14. | 1 perc olvasás

Mesélő barokk vasárnap Bánfalván

Mesefolyam barokkos rejtelmekkel - ezzel a mottóval rendezte meg hagyományőrző családi programját a Bánfalváért Baráti Kör. A Pálosok terén többek között mesélős sétával, íjászattal, kézműves foglalkozásokkal, vidám dallamokkal és finom ételekkel is készültek a szervezők.

A Bánfalváért Baráti Kör idén is megszervezte Barokk ünnepét, mellyel a településrész 306 éves barokk lépcsősora előtt is tisztelegtek. A hatodik alkalommal megrendezett esemény középpontjában idén a mesék álltak.

Fotó: Rombai Péter 
2018-ban hívtuk életre a Barokk ünnepet Bánfalván annak apropójából, hogy 300 éves lett a település felújított, híres barokk lépcsősora. A Bánfalvért Baráti Kör kiemelt célja a helyi értékek megőrzése és bemutatása az itt élők és a turisták számára. Idén Mesefolyam barokkos rejtelmekkel címmel hirdettük meg az eseményt. A Concentió Kórus tagjai modern hangszerelésben énekelnek meséket, de egy győri mesemondó tolmácsolásában klasszikus műveket is hallhatnak az érdeklődők. A délután folyamán mesés kvízzel is készülünk a gyerekeknek és a felnőtteknek

- tudtuk meg Igrecz Katalintól, a Bánfalváért Baráti Kör elnökétől. 

Fotó: Rombai Péter 

Az eseményen Mágel Ágost önkormányzati képviselő portálunk kérdésére elmondta: az önkormányzat mellett a különböző egyesületek és szervezetek is kiemelt figyelmet fordítanak a város kulturális értékeinek a megőrzésére. A rendezvényen Stöckert Tamás önkormányzati képviselő is részt vett. 

Fotó: Rombai Péter 

A délután folyamán íjászversennyel, kézműves programokkal és mesélős sétával is készültek a szervezők. Az este során a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület barokkos meséjét hallgathatják meg az érdeklődők, majd a szentek lépcsőjén gyertyafényes keringővel zárul a rendezvény.

Fotó: Rombai Péter 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek