„Petőfi Sándor nyomában” a Kárpát-medencében címmel indított béketúrát Zelei József azon települések között, ahol annak idején Petőfi Sándor is tiszteletét tette. A kerékpáros békenagykövet és Csiszár Szabolcs alpolgármester csendes főhajtással és koszorúzással emlékezett meg a Petőfi téren a költő szobránál.
- Szerdán Kiskőrösről, Petőfi születési helyétől indult a túra, ahol a helyi önkormányzat és a Petőfi-ház részvételével tartottak egy ünnepséget. Onnan – ahogy kronológiailag Petőfi élete alakult – Kiskunfélegyházára majd Kecskemétre, Szabadszállásra látogattunk. Onnan Kunszentmiklóson át, Budapest érintésével, Selmecbányára mentünk el. Így érkeztünk el Sopronba, ahol a költő katonaidejét töltötte – mondta el Zelei József kerékpáros békenagykövet.
A Petőfi-emlékévben a Pro Kultúra új projekttel kedveskedik a soproni polgároknak. A Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával a Liszt Központ aulájában kihelyezett polcon mindenki számára elérhetővé válik a Petőfi Klub Sopron kávéházi minikönyvtár. A könyvtárat Zelei József kerékpáros békenagykövet és Csiszár Szabolcs alpolgármester leplezte le.
- Nekünk nagyon fontos, hogy az emlékeinket ápoljuk, utcánk, színházunk intézményünk van elnevezve a költőről. A Petőfi emlékév kapcsán a Pro Kultúra és Zelei József közreműködésével egy Petőfi Klub kávéházi könyvtárat hoztunk létre, mely azt jelenti, hogy aki a Liszt-központban szeretne egy kávét elfogyasztani, leemelhet egy könyvet – akár Petőfi-kötetet – és elmerülhet benne.
A projekt célja, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk az olvasás fontosságára. A vendégek, akár egy kávé mellett elmerülhetnek a magyar irodalom világában. A könyveket a Liszt-központ körpultjában kölcsönözhetik ki az olvasók.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520szeptember%2Fsen%25202%2FDSC01882.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F51%2Fbf%2Fdsc01801.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F70%2Fb8%2Fdsc01806.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F0f%2F41%2Fdsc01819.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fe0%2F76%2Fdsc01830.jpg)