| 2017. szeptember. 26. | 1 perc olvasás

Mire érdemes odafigyelni az adószámla-kivonat kézhezvételekor

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron megyében október végéig 30 ezer adózót értesít levélben arról, hogy adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van. Az ügyfélszolgálati tapasztalatok is igazolják, hogy a napokban sokan megkapták a kimutatást, ugyanis háromszor annyian keresték fel ilyen ügyben az adóhivatalt, mint az előző hetekben.

A NAV minden adószámla-kivonat mellé tájékoztató levelet is postáz, ezt érdemes figyelmesen végigolvasni, hiszen minden fontos tudnivalót tartalmaz. Akik úgynevezett elektronikus bevallók, tehát kötelező a netes felületet használniuk, vagy 2016. január 1. és 2017. június 12. között önkéntesen nyújtották be elektronikusan bevallásukat, adatszolgáltatásukat, adószámlájukat is elektronikusan követhetik az ügyfélkapun belépve, az eBEV felületen. Ők nem kapnak papíralapú értesítést.

Adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemben kétezer forintnál több tartozása, vagy túlfizetése van. A kivonat mellett késedelmipótlék-értesítőt is találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét tavaly nem vagy csak késedelmesen teljesítette.

Az adószámla-kivonatot, illetve a pótlékértesítőt mindenkinek célszerű összehasonlítania a saját nyilvántartásával. Aki nem ért egyet a kimutatás adataival, a levélhez csatolt, illetve a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu) is letölthető „Észrevétel” nyomtatványon jelezheti ezt az adóhivatalnak. A felülvizsgálati kérelmet meg kell indokolni, és célszerű mellékelni a kérelmet alátámasztó dokumentumok másolatát is. Emellett előzetes regisztrációt követően telefonon, a 06-80/20-21-22-es számon a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén keresztül, valamint személyesen is lehet észrevételt tenni a NAV ügyfélszolgálatain.


fotó: Leczovics Zsolt

Aki egyetért az adószámla-kivonatán szereplő adatokkal, és tartozása van, érdemes azt mielőbb rendeznie, így elkerülhető a további késedelmi pótlék felszámítása. Legegyszerűbben otthonról, bankszámláról átutalással, valamint az eBEV felületen bankkártyás befizetéssel rendezhető a tartozás. Emellett lehetőség van az ügyfélszolgálatokon is bankkártyás befizetésre. Átutalásnál a tartozásnak megfelelő adónem számlaszámára kell utalni az összeget, a közlemény rovatban pedig fel kell tüntetni az adóazonosító jelet. Akinek másik adónemen túlfizetése van, tartozását rendezheti adónemek közötti átvezetéssel is.

Túlfizetés visszaigényléséhez letölthető a NAV honlapjáról a 1717-es nyomtatvány.

Győr-Moson-Sopron megyében a tavalyi adószámla-kivonatokra és pótlékértesítőkre mindössze az érintettek 0,5 százaléka, azaz 245 adózó tett észrevételt, idén pedig 122 ügyféltől érkezett eddig.

Címkék: adó NAV

Legnépszerűbb cikkek