| 2017. április. 11. | 1 perc olvasás

Modern körülmények között várják a készházak iránt érdeklődőket (galéria)

Megnyílt Sopronban a Lignova könnyűszerkezetes lakóházak bemutató és értékesítési centruma a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. (TAEG) Bánfalvi úti telephelyén.

Kedden délután került sor az ünnepélyes megnyitóra a Bánfalvi úton, ahol a jövőben modern és a 21. századi körülményeknek megfelelő körülmények között, több mint 250 négyzetméteren tudja fogadni a készházak iránt érdeklődőket a TAEG Zrt.  

A megnyitón Dr. Jámbor László a TAEG Zrt. igazgatója ismertette, hogyan kapcsolódik a klasszikus erdőgazdasági tevékenység és a könnyűszerkezetes házgyári programmal majd pedig az értékesítési területtel. A piaci kereslettel kapcsolatban kitért arra is, hogy korábban nagyrészt külföldön értékesítették a könnyűszerkezetes házaikat, azonban a hazai piaci érdeklődés a tavalyi esztendőben jelentősen megnövekedett így mára már az lett a meghatározó. Többek közt ezért is volt fontos, hogy megnyitásra kerüljön ez a bemutató és értékesítési centrum, ahol az ügyfelek kényelmesen választhatnak a különböző kivitelezési lehetőségek közül.

Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője a megnyitón kiemelte, hogy a gazdaság erősödésének szempontjából milyen fontosak az ilyen jellegű beruházások majd hozzátette, hogy a TAEG Zrt. nem csak ebben a szegmensben hanem a turizmus fejlesztésében betöltött szerepe is kiemelkedő, amiért jár a köszönet a vállalatnak. 

Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere kiemelte a város és a Tanulmányi Erdőgazdaság közötti példaértékű kapcsolatokat, amelynek köszönhetően olyan beruházások valósulnak meg a leghűségesebb városban és az azt körülölelő parkerdőkben, amelyek jelentősen hozzájárulnak Sopron turizmusának magas színvonalú kiszolgálásához. 

Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a megnyitón hangsúlyozta hogy a gazdaság erősödésének köszönhető, hogy hazánkban nő a fizetőképes kereslet, aminek köszönhetően egyre nagyobb az igény a lakások és a készházak iránt is. Köszöntőjében kiemelte Sopron önkormányzata és a minisztérium közötti munkakapcsolatok példaértékű együttműködését. 

A szalagátvágás után a meghívott vendégek valamint az érdeklődők megtekinthették a bemutatóterem épületét valamint bővebb tájékoztatást is kaphattak a termékekről. A Lignova készházak bemutató és értékesítési centruma a Bánfalvi út 14. szám alatt minden hétköznap reggel 08.00 és 16.00 óra között várja az érdeklődőket. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek