| 1 perc olvasás

Motoros istentiszteletet tartottak Ágfalván

Harmadik alkalommal rendezték meg a motoros istentiszteletet az ágfalvi evangélikus templomban. A rendezvényre motorosok, családok és érdeklődők egyaránt érkeztek, a nap központi eseménye pedig a közös felvonulás volt.

A vasárnapi program motoros istentisztelettel kezdődött, majd délután a résztvevők közösen vonultak Brennbergbánya felé. A látványos menethez számos motoros csatlakozott, akik együtt tették meg az útvonalat, majd a brennbergi templom előtt motorszentelésen vettek részt. Ezt követően a felvonulók visszatértek Ágfalvára, ahol folytatódtak a rendezvény programjai.

Fotó: SopronMédia

A nap során a templomkertben ebéddel, gyermekprogramokkal és zenés műsorral várták a résztvevőket. A legkisebbeknek lufihajtogatással és gyerekmotoroztatással készültek.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek