A motorkerékpárok - legyenek azok kis- vagy nagyrobogók - jellegük miatt nem rendelkeznek olyan külső karosszériával, mint az autók, amelyek jelentősen megvédenék az utast. Emiatt és a motor két kerekéből adódó instabilitás miatt a motorkerékpár fokozottabban rejt magában balesetveszélyt. Például karosszéria híján ezt a járművet nemigazán lehet olyan autóknál jellemző biztonsági eszközökkel felszerelni, amelyek védelmet nyújtanának. A biztonságos közlekedés egyik eszköze az, ha a motoros ismeri saját járművét, annak menetdinamikáját, hiszen minden motor más tulajdonságokkal rendelkezik. Minél jobban ismeri a motoros járművét, annál biztonságosabban közlekedik – mondta Tabi Sándor vezetéstechnikai instruktor.
fotó: Griechisch Tamás
A vezetéstechnikai képzések során, amely robogósoknak épp úgy hasznos, mint nagymotorral érkezőknek, elsősorban a városi közlekedésben mutatják be, hogy hogyan lehet biztonságosan kis- és nagyívben, lassabb és gyorsabb tempóban kanyarodni, elindulni, vagy éppen megállni. A lényeg, hogy a motorral úgy lehessen mozogni, hogy a lendület megmaradása közben az egyensúly megmaradjon – mondta a szakember.
fotó: Griechisch Tamás
A képzések során a vezetéstechnikai elemek elsajátítása mellett az újraélesztést is gyakorolják a résztvevők. A nyár folyamán még tartanak képzéseket, alap-, közép- és emeltszinten.
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe4%2Fc8%2Fmotorosoktatas-tabi-11_57nv.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2c%2Fd2%2Fmotorosoktatas-tabi-04_ct53.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe2%2F66%2Fmotorosoktatas-tabi-01_rw_7.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F01%2Fd0%2Fmotorosoktatas-tabi-05_ez6n.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe3%2F18%2Fmotorosoktatas-tabi-07_td4e.jpg)