A megnyitón Sopron és térsége közéleti válogatottja a harkai lakosokból, a pálya megvalósítását is támogató férfiakból álló helyi csapattal játszott barátságos mérkőzést.
Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője kiemelte: „egy minden igényt kielégítő műfüves pályát tudtunk átadni a labdarúgó-szövetség megyei központja és a magyar kormány támogatásának köszönhetően. A harkai sportegyesület és az itt élő fiatalok bizonyosan ki fogják tudni használni ennek a pályának az előnyeit, ez a fejlesztés mindenki számára biztosítja labdarúgásra a játéklehetőséget.
Duschanek Péter, Harka polgármestere részletezte, közel 1000 fő 18 év alatti fiatal él Harkán, akiknek a többsége szívesen focizik, az új pályával kitárul a világ, hiszen például már lámpafényes mérkőzésekre is lesz lehetőség.
Csiszár Ákos, az MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság társadalmi elnökségi tagja elmondta: örömmel tettek eleget annak a felvetésnek és támogatták azt az ügyet, hogy Harkán ez a pálya megvalósulhasson.
Nagy István, a Harka Alpokalja Sportegyesület elnöke kiemelte: fiatal egyesületként nagy öröm a fejlesztés, és az nem kevésbé, hogy kisbusszal is gazdagodtak, melynek segítségével egyszerre utazhatnak a gyerekek a különböző megmérettetésekre.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%252009%2520szeptember%2F20230930%2520harka%2520sportp%25C3%25A1lya%2F2023.09.29_harka_mufuves_tom_1830.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fab%2F2c%2F20230929-harka-mufuves-tom-1827.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fac%2F96%2F20230929-harka-mufuves-tom-1832.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F14%2F22%2F20230929-harka-mufuves-tom-1834.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F7b%2Ffd%2F20230929-harka-mufuves-tom-1850.jpg)