| 2019. július. 24. | 2 perc olvasás

Munkanélküliségi ráta – Sopron és környéke az élvonalban

A legutóbbi adatok szerint 3,4 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta Magyarországon. Sopronban és környékén még ennél is sokkal jobb a helyzet: egy százalék alatti a ráta, ezzel országos szinten a második helyen áll a legkevesebb regisztrált munkanélküliek számát tekintve. A megyei kormányhivatal soproni foglalkoztatási osztálya jelen pillanatban is számos állásajánlattal várja a munkahely keresőket.

Sopronban és környékén egy százalék alatti a munkanélküliségi ráta, amely kiemelkedő országos szinten is. A munkahelykeresők számos ajánlat közül választhatnak jelen pillanatban is.

- Sopron az álláskeresők tekintetében nagyon jól áll – szögezte le Vargáné Horváth Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatalának osztályvezetője. - Kevés városunkban a munkanélküli, a foglalkoztatottsági itt 70 % feletti. Tapasztalataink szerint akinek szakmája van, az könnyen el tud helyezkedni. Kiváló példa erre az építőipar, a fémmegmunkálással kapcsolatos munkakörök és a kereskedelem, de akár a szépségipar is. De tudunk állatorvosoknak, jogászoknak, közgazdászoknak vagy tanároknak is állást biztosítani – emelte ki.

Illusztráció
Illusztráció
Forrás: internet

A foglalkoztatási osztály tapasztalati szerint a nyári diák munka iránt is nagy az érdeklődés a soproni járásban. - Jelen pillanatban is 72 gyermek dolgozik rajtunk keresztül. A tavalyi évben a munkaköröket kibővítették a vendéglátás és a mezőgazdaság területével. Ezek is sok új jelentkezőt vonzanak – tudtuk meg az osztályvezetőtől.

Illusztráció
Illusztráció
Forrás: internet

A diákokat foglalkoztató cégek bérköltség támogatást is igényelhetnek. A cégek más jellegű támogatásokhoz is hozzájuthatnak egyes foglalkoztatottságok esetén. - Azok a cégek, amelyek létszámot bővítenek és regisztrált álláskeresőt vesznek fel, benyújthatnak hozzánk bérköltség támogatási kérelmeket – világított rá Vargáné Horváth Katalin. - Az általunk kiemelt célcsoportok közé tartoznak a 25 év alattiak és az 50 év felettiek, az inaktívak és a tartós álláskeresők. Összességében azonban a regisztrált álláskeresők közül nagyon sok foglalkozásához tudunk hozzájárulni, ugyanis Magyarországi forrásunk és Európai Uniós támogatásunk is van. A bér, vagy bérköltség támogatások 70, illetve 100 százalékos intenzitásúak is lehetnek – tudtuk meg az osztályvezetőtől.

Illusztráció
Illusztráció
Forrás: internet

A cégek és álláskeresők bővebb információkat kaphatnak a támogatási lehetőségekkel kapcsolatban, ha felkeresik a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályát. Az ügyfélfogadás nyáron sem szünetel: hétfőtől péntekig 9 és 15 óra között várják az érdeklődőket.

Borítókép: illusztráció; Forrás: internet

Legnépszerűbb cikkek