| 2018. december. 7. | 1 perc olvasás

Munkaszüneti nap lesz holnap Ausztriában!

Szűz Mária szeplőtlenül megfogan édesanyja, Szent Anna méhében – ezt ünneplik a keresztények világszerte december 8-án. A Szeplőtelen fogantatás ünnepe Ausztriában munkaszüneti nap.

A szeplőtlen fogantatás a közhiedelemmel ellentétben nem egyenlő azzal, amikor Jézus megfogant Szűz Máriában. A Megváltó édesanyja is szeplőtlenül fogant, ugyanis Isten már megszületése előtt tudta, hogy ő lesz Jézus édesanyja.

Az ünnepkör már a 800-as években feltűnt, Olaszország déli csücskein – száz évvel később pedig már Angliában is ismerték. Európa szerte a 13-14. században indult hódító útjára, főleg a Ferences szerzeteseknek köszönhetően. Rómában XXII. János (1316-34) pápasága alatt kezdték el ünnepelni. A Szeplőtlen fogantatást IV. Sixtus vette föl a római kalendáriumba. A jeles nap felbukkanása után mintegy 900 évvel lett parancsolt ünneppé, XI. Kelemen rendelete alapján.

A hitélettel kapcsolatban feljegyeztek egy csodát is: a Szűzanya 1858. március 25-én így mutatkozott be Bernadette Soubirous-nak a Lourdes melletti Massabielle-barlangban: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.”

Hazánkban 1947. november 8-án törölték a Szeplőtelen Fogantatás ünnepét a munkaszüneti napok közül.

Tudásanyag forrása: Magyar katolikus lexikon

Legnépszerűbb cikkek