Az idei Múzeumok Éjszakáját a digitalizáció, az interaktivitás és az utazás témák köré szervezték.
19.00 órakor térzene lesz a díszudvaron. A barokk-rokokó kastély pompás dísztereiben barokk kosztümös tárlatvezetők mutatják be a kizárólag erre az alkalomra kiállított műtárgyakat, így személyükben „megjelenik” a kastély építtetője, Esterházy „Fényes” Mikós, Joseph Haydn utazásait idézi fel és a szerencsések a korabeli legelőkelőbb látogatót, Mária Teréziát is láthatják.
A kuriózumnak számító Haydn-kottákat nemcsak a zenekedvelőknek ajánlják ezen a napon, miközben a kiállítás legrejtélyesebb darabjaként Esterházy „Fényes” Miklós közel 300 éves utazóládájának története is csak ez alkalommal elevenedik meg.
A lakk-táblák titkaiba ezúttal is betekinthetnek az érdeklődők.
Az ezüst kollódiumos eljárással készült fotók ez alkalomra nyíló kiállítása különleges képi élményt ígér erre az éjszakára.
Lesz fotófal, azonnal elvihető ajándék-fotóval.
A közkedvelt rózsakert csodaszép díszkivilágítással, térzenével, vezetett sétákkal mutatja meg éjszakai arcát.
A vendégeket a félóránként induló kisvonat utaztatja a kastélyparkban és kertben.
A múzeumok éjszakája 19.00-23.30-ig tart, a belépőjegy 1000 forint.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F09%2F1e%2Fek-ugyvezeto-egresitsne-firlt-katalin-2019_in7b.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F83%2Fca%2Fmuzej-ek_eikn.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffc%2F2f%2Fmuzej-2019-fertod-plakat-3-01_nbvb.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F47%2Fb3%2Feszterhaza-6634_tkrd.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd1%2Fdd%2Feszterhaza-6724_ecr9.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F44%2F62%2Feszterhazapan09_vb7e.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F83%2Fca%2Fmuzej-ek_6ea0.jpg)