| 2024. június. 22. | 1 perc olvasás

Múzeumok éjszakája Sopronban!

Június 22-e - egy este, amikor a Soproni Múzeum, az Év Múzeuma 2024 kiállítóhelyei hosszított nyitvatartással várták a látogatókat. A múzeumok éjszakáján életre kelt a múzeum – az érdeklődők más fények mellett, különleges hangulatban barangolhatták be a kiállítótereket.

Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója elmondta, hogy nagyon érdekes és izgalmas programokkal készültek erre az estére, délután 6 órától egészen éjfélig.

Szerveztünk kicsit nyugodtabb, zenés produkciókat, de tárlatvezetésekkel is készültünk, ahol azért kicsit mozgásba hozzuk az érdeklődőket, és megmutatjuk akár a múzeumnegyed, akár a Soproni Múzeum többi kiállítóhelyének érdekességeit.

Az est folyamán gróf Széchenyi István halotti ruháit is bemutatták. A tárlatvezetést dr. Kelemen István, a Soproni Múzeum gyűjteményi vezetője tartotta.

A legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István halálakor viselt öltözéke a Soproni Múzeum egyik legjelentősebb tárgyi gyűjteménye. Ezek a ruhák egészen 1950-ig a nagycenki családi sírboltban voltak elhelyezve, de állapotuk romlása miatt a Népművelési Minisztérium úgy határozott, hogy kerüljenek a Soproni Múzeumba. Szakszerű restaurálást követően sikerült megmenti őket a teljes enyészettől.

Így a Sonitus Scarbantiae Nőikar, valamint Papp Attila és Kiss Noró minikoncertje mellett számos tárlatvezetés várt az érdeklődőkre a múzeumnegyedben. A Lenck-villában pedig többek között Dárdai Árpád zongorajátékát hallgatták meg. Ezeken kívül a Központi Bányászati Múzeumban, valamint a Macskakő Múzeumban is számos programmal készültek kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 

 

Fotók: Filep István

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek