Múzeumokban éjszakázott Sopron

  2018. június 24. - www.sopronmedia.hu

Az idei évben is csatlakozott Sopron a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz, így 2018. június 23-án meghosszabbított nyitva tartással és változatos programokkal várták az érdeklődőket.

A programsorozatnak a nyitóeseményére a Macskakő Gyermekmúzeumban került sor, ahol a kulturális eseményt Sass Lászó, a Kulturális és Oktatási Bizottság elnöke nyitotta meg. Az önkormányzati képviselő gratulált a Soproni Múzeum munkatársainak a közelmúltban elnyert "Az év kiállítása 2018"-as címhez valamint megköszönte a szülőknek és nagyszülőknek, hogy nagy figyelmet fordítanak a digitalizált világunkban arra, hogy a legkisebbeknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy részt vegyenek a közösségi programokon. 

Dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a város múzeumai iránt, ami egyben azt is jelzi, hogy jó úton járnak, hiszen számtalan pozitív visszajelzést kapnak a látogatóktól. 

Az éjszakába nyúló eseménysorozaton számtalan érdekes programmal bővítették ki az ismert múzeumok kínálatát, hiszen mindegyik kiállítótér udvarán tartalmas gyermek illetve ismeretterjesztő előadásokkal színesítették a felhozatalt, amelyeknél bizony előfordult, hogy sorok alakultak ki a nagy érdeklődés miatt, de ennek ellenére gördülékenyen is gyorsan be lehetett jutni a választott programokra.  

 

Kérem, várjon... Kérem, várjon...