| 2023. november. 30. | 2 perc olvasás

Nagy István: megvédjük a magyar érdekeket és a magyar termelőket

Nagy István agrárminiszter szerdán a polgári szalon rendezvényére érkezett városunkba. Látogatása során a Sopron TV stúdiójának vendége volt. A hét témája című műsorban a politikus beszélt a bortermelés támogatásáról, jövőjéről, az ukrán mezőgazdasági termékek minőségi kontrolljának hiányáról, a nemzeti konzultációról és arról, hogy a mezőgazdaság egyre inkább nemzetbiztonsági tényezővé válik.

A soproni szőlőtermesztés és borászat sok családnak ad munkát, a bor az identitásunk része. Ennek kapcsán Nagy István miniszter elmondta, hogy az ágazat nagy lehetőségek előtt áll, hiszen igyekeznek minden segítséget megadni a megújuláshoz, a technológiai fejlesztéshez a minőségi borkészítés érdekében.

 - Több mint hárommilliárd forintot tudunk fordítani évente arra, hogy a magyar bor jóhírét keltsük szerte a világban, ez a borok piacra jutását is nagyban meg fogja könnyíteni. Friss döntés, hogy az eredetvédett borászati termékeket adómentesen lehet ajándékozni és reprezentációs célból felszolgálni.

Az agrárminiszter a szektort övező politikai viták kapcsán arról szólt, hogy az Európai Unió belső piacának működése felborult azzal, hogy az ukrán mezőgazdasági termékeket vámmentesen és mennyiségi korlát nélkül lehet behozni. Kétes és kérdéses a döntés, hiszen nincs meg a minőségi kontrollja annak a terméknek, ami onnan érkezik, hiába olcsóbb akár negyven százalékkal.  - Nem válhatunk kiszolgáltatottá, az agrárium egyre inkább nemzetbiztonsági tényezővé vált. Huszonnégy termék előtt zártuk be határainkat a magyar érdekek védelme érdekében – hangsúlyozta Nagy István.

A nemzeti konzultáció témájában Nagy István kiemelte, hogy az ívek segítségével több millió ember kifejtheti véleményét. A  választásokon túl is megkérdezik az embereket egyes kérdésekről időről-időre.  „Mi magyarok határozzuk meg, hogyan szeretnénk élni, azonban politikai célokkal Brüsszel nyomás alá helyezi Magyarországot, arra akarják a kormányt kényszeríteni, hogy adják fel eredményeiket.”

Az agrárminiszter arra biztatott mindenkit, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.

fotó:Griechisch Tamás

A polgári szalon rendezvényén részt vett Molnár Ágnes és Barcza Attila országgyűlési képviselők, dr. Farkas Ciprián polgármester és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester is.

Legnépszerűbb cikkek