A hazai szurkolók elképesztő hangulatot varázsoltak, így remek közegben kezdhették a mérkőzést a magyarok.
Az 5. minutumban a portugálok kerültek nagy helyzetbe, de Gulácsi a tizenhatosról érkezett lövést követően hárítani tudott.
Az első negyedórában Cristiano Ronaldóék irányítottak, nagy nyomást helyeztek védelmünkre. Az első percektől magas presszinget alkalmaztak, amit többnyire csak Szalai felé ívelt labdákkal próbált a magyar együttes elkerülni.
A 19. percben Ronaldo került nagy helyzetbe, de ismét Gulácsi avatkozott közbe.
Első helyzetünkig a 37. percig kellett várni, amikor is Sallai beívelése után Szalai bólintott, de Rui Patríció megfogta a labdát.
A játékrész második felére bátrabban mozogtunk az ellenfél térfelén, de ezután is portugál labdafölény rajzolódott ki.
Két percre rá ismét Gulácsinak kellett közbeavatkoznia, a tizenegyespont magasságából érkezett lövés a kapura, amit a Lipcse hálóőre újfent hárítani tudott.
Sikerült kihúzni az első félidőt, 0-0-al vonulhattak öltözőbe a csapatok.
A szünet után közvetlenül egy szöglet után Pepe ugrott a legmagasabbra, de Gulácsi oldalra tudta paskolni a labdát.
Az 56. percben Sallai tesztelte Rui Patriciót, de a labda középre ment, így nem volt nehéz dolga a portugál hálóőrnek.
A második játékrészben is többnyire a portugálok irányítottak, de egyre többször léptük át a félpályát, amiből veszélyes akciók is adódtak.
A 68. percben Bruno Fernandes lőtt jó 25-ről, de a magyar hálóőr ismét a helyén volt.
Egyre több sansza adódott a válogatottnak, hiszen Portugália egyre feljebb helyezkedett.
A 79. percben a csereként beállt Schön betört a tizenhatoson belülre, majd a lövése után a labda becsorgott a hálóba, de előtte lesen kapta a játékszert, így érvénytelen a találat.
Ezután pedig jött a hidegzuhany.
Sajnos a portugáloknak érvényes gólt sikerült szerezniük a 84. percben, majd két percre rá Ronaldo tizenegyesből növelte az előnyt. 0-2
A 92. percben Ronaldo megszerezte második találatát a meccsen, a hazaiak ötösén vett át egy labdát, egy lövőcsel után pedig Gulácsi mellett passzolta a labdát a hálóba. 0-3
A meccs egészét tekintve a magyar együttes nem vallott szégyent, zártan védekezett a Marco Rossi vezette csapat, de a portugálok szerencsés gólja után már nem volt idő szépíteni, sőt a különbséget is növelték a címvédők.
képek forrása: UEFA.com