Horváth Zoltán a Dirty Dance Sopron Egyesület vezetője, a darab rendezője elmondta, hogy egy igazán nagyszabású dolgot szerettek volna létrehozni, így nem véletlen, hogy az egyik legcsodásabb karácsonyi mesét a Diótörőt állították színpadra. Hozzátette, hogy igyekeztek igazán egyedivé varázsolni a klasszikus darabot, hiszen a zene választásokban és táncokban is a mai modern zenei és mozgásvilágot is beépítették a darabba.
Horváth Zoltán elmondta, hogy csodás volt a munka az egész folyamat során, amely bár rengeteg plusz energiával járt de megérte, hiszen mindannyiuk számára megható volt az a pillanat amikor az előadás végén felállva tapsolt a közönség, és örömtől könnyes szempárok néztek vissza rájuk.
A jövőbe tekintve a rendezőtől megtudtuk, hogy nagyon bíznak abban, hogy még lesz lehetőségünk előadni ezt a darabot, hiszen bátran állítják, hogy egy igazi színházi művet alkottak.
A produkcióban a többszörös Európa és Világbajnoki egyesületi tagok mellett az egyesület minden növedéke szerepet kapott, valamint más egyesületek is becsatlakoztak. A Babák szerepében a SopRock Junior párosa vállalt szerepet, Debrecenből pedig a többszörös Nívódíjas koreográfus és táncos Simonyi Kitty mint SugarPlam királynő jelent meg a színpadon. Drosselmayer szerepét Demeter Norbert író vállalta valamint a Deszka társulat egyik jeles tagja Kocsis Veronika "Klára" szerepében bűvölte el a közönséget.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F01%2Fae%2Fdsc-4358-jpg_fh68.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5d%2F31%2Fd61-9363-jpg_sfpj.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F56%2Ffa%2Fd61-9300-jpg_a07u.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F01%2Fe8%2Fdsc-4325-jpg_qmkh.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F1a%2Fa7%2Fd61-9389-jpg_e87f.jpg)